Két ütemmel is a béketábor álommotorja volt - MZ ETZ 250 veteránteszt

Látványos, döntött beállás: az oldaltámasz a hátsó tengelyvégre kapaszkodik. Fordulatszámmérőt, jobboldali tükröt és gumiharmonikás teleszkópot kapott a DeLuxe kivitel

Lehetett irigykedve nézni a néhanapján felbukkanó modern, négyütemű BMW-ket, Hondákat és Kawasakikat, a nyolcvanas évek szocialista mindennapjainak egyetlen elérhető, ugyanakkor számos régóta esedékes fejlesztést hordozó nagymotorja az ETZ volt. Kipróbáltuk a tárcsafékes, fordulatszámmérős, elektronikus gyújtású keletnémet mindenest, amelynek fennmaradt példányai ma már boros árakon cserélnek gazdát.

Klasszikus formáival, megbízhatóságával, kényelmes teleszkópos-lengővillás futóművével nálunk is népszerű lett a keletnémet TS 250, annál is inkább, mert mire az importja felfutott, leállt a hazai Pannóniák gyártása. Bölcső- helyett nyitott hídvázat terveztek hozzá, acéllemezekből hegesztett dobozprofilú kialakítással, ezzel maga a kétütemű motor is teherviselő elemmé vált, hiszen csak a hengerfejet és a blokk hátsó végét rögzítették, előbbit ráadásul puha elasztikus kapcsolattal. 1981-ben mutatta be utódját az MZ (Motorradwerk Zschopau), sok műszaki újítással, szögletes fazonnal.

Tárcsafék, generátor és más vágyott újítások

Alapvetően átemelték a bevált MM 250/4-es sorozatú motort, de a hajtókar csapágyát nagyobbra cserélték, és átszerkesztették a fedeleit is, miközben teljesen új lett a henger: a hűtőbordák számát 7-ről 9-re növelték, a felületüket is megnövelték. Így egyszerre javult a hűtés és nőtt a teljesítmény. A márkánál először az ETZ-ken (Einheits-Typ Zschopau: zschopaui egységtípus) jelent meg a 12 voltos elektromos rendszer és a generátor, ezzel a korai szériák régi vágya vált valóra, és javult a világítás. Exportra, ahol nem lehetett keverék benzint kapni a kutakon, különolajozású változatok is készültek.

Nagy szenzáció volt a keleti blokk motorkerékpár-gyártásában az első tárcsafék megjelenése: eleinte Brembo-féle, majd saját készítésű kivitelt kínáltak, kezdetben csak exportra, de 1984-től már az NDK-ban és nálunk is lehetett ilyen ETZ-ket venni.

Ugyanebben az évben lett elérhető az üvegszál erősítésű poliészter idom integrált szélvédővel,

a Hall-jeladós elektronikus gyújtás pedig 1986-os újdonság volt. Különleges változatként oldalkocsizáshoz rövidebb végáttételű, három felfogatási ponttal felszerelt gépeket gyártottak, ezekhez Lipcsében készültek a Superelastic nevű csónakok.

Érdekes, bár az átlagpolgárok körében nem kifejezetten népszerű verzió volt az ETZ 250 F (F: Funkrad, rádiós motorkerékpár), amely a rendőrségnek készült nagy szélvédővel, rádióval, oldaltáskákkal, szirénával és kék villogóval. Nem csak a sorkatonák, de olykor az illegális határátlépők is találkoztak a 250 NVA (Nationale Volksarmee) kivitellel, ez keletnémet néphadseregben, illetve kisebb számban nálunk is szolgált matt zöld színben, emelt végű kipufogóval és két külön üléssel. Jóval kevesebb sportsiker jutott az ETZ-nek, mint felmenőinek, csak a Hatnapos versenyeken indult gyári csapat.

Elkésett banántankos utód az NDK végóriáiban

Nem egyből, csak 1983-ban kapta meg szériaváltozata a magyar típusengedélyt, elég sok huzavona után: hiányolták a rendszámtartó keretet, a hátsó gumi sárfogót és a zavarszűrős gyertyapipát. Utána nálunk is hódító útjára indult a szögletes MZ, és a hazai kisipar kínált hozzá kiegészítőket, például a híres, nyugatias Kesjár-féle fejidomot. Maga a gyár is folyamatosan fejlesztett, már '82-ben felvették a színpalettára a régiókban kuriózumnak számító ezüstszürke fényezést, öt évvel később pedig elérhetőek lettek a korábbi táskák helyett a formatervezett, ABS-műanyag Pneumant oldaldobozok.

Időközben ('85-ben) két formatervező, Karl Clauss Dietel és Lutz Rudolph megrajzolta a nálunk csak „banántankosként" emlegetett ETZ 125/150 párost, de a nagyobb 250-es közvetlen örököse, a 251-es csak 1988-ban érkezett, a kisebb változatokét idéző, frissebb vonalakkal. Jó néhány műszaki változást is eszközöltek, a kétütemű sorozat utolsó új modellje az 1990-ben bemutatott 290 cm3-es (23 lóerős) ETZ 301 volt. E ráncfelvarrt páros licencét vásárolta meg '93-ban a török Kanuni cég, míg a német MZ márka az újraegyesítés után többféle négyütemű géppel kereste a helyét, majd 2008-ban bezárt.

Három hónap alatt felújította apa és fia

Itthon a rendszerváltás után a nyugati motorok árnyékában sokáig kispénzűek és kezdő vezetők is előszeretettel választottak ETZ-t, szerencsére elég sok fennmaradt belőle, mára pedig veteránként is van becsülete. Tesztmotorunk az eredeti 250-es széria gyártási ciklusának végéről származó példány, így már elektronikus gyújtással és első tárcsafékkel készült, alapos restaurálás után eredeti fényében tündököl. Tulajdonosának fiatalkori vágya volt, hogy birtokoljon egy ilyen keletnémet motort, de csak 50 éves kora után jutott el odáig, hogy beszerezzen egyet, méghozzá egyik barátjának hiánytalan gépét.

Igen ám, de az MZ-t hosszú ideig szabad ég alatt tárolták, így a rozsda is gondot okozott, ennek tükrében elismerésre méltó, hogy az új tulaj a fiával közösen mindössze három hónapnyi munkával rendbe tudta tenni.

Az egyhengeres motor alapméretű, csak a csapágyait cserélték ki, a kipufogó pedig új (utángyártott) darab.

Míg a felniket csak fel kellett polírozni, a rozsdás küllők helyett újakra volt szükség, a nyerget pedig még az előző tulaj húzatta át és tömette újra. Friss, gyári Olympiablau árnyalatú a fényezés, ennél az évjáratnál már nem használták a retró tank és oldaldekli csíkozást.

Ma már elég sok alkatrészt lehet találni az MZ motorokhoz, ám csak elvétve bukkannak fel eredetiek, tesztmotorunk tulajdonosa is helyenként kénytelen volt kétes minőségű – leginkább kínai eredetű – utángyártottakat használni. Összességében nagyon bizalomgerjesztő a kész, veteránminősítésű ETZ, és ugyanolyan birtoklási vágyat kelt, mint anno új korában a vas-műszaki bolt kirakatában. Ezúttal szerencsére próbakörre is vihetjük, az indítás a szokásos régi rituálét követi: szívató (nem úsztatós, hanem megkerülő aknás), majd két rúgás gyújtás nélkül, és a harmadikra már életre is kel a motor.

Szórakoztató vezetni, de már nem olcsó gép

Jellegzetesen magas, érces hangon jár a kétütemű egyhengeres, kicsit csörögve, utóbbi gyorsításkor is előjön időnként. Meglepően rövid úton, pontosan és könnyen jár az ötfokozatú lábváltó karja, de a gyors csattogtatást nem szereti. Egész élénken gyorsít a 21 lóerő, de nem forog szívesen a motor, 70 km/h-nál már nyugodtan jöhet az ötödik fokozat. Tartós utazósebessége 100 km/h, ezt utassal és nagy terheléssel is hosszan tartja az MZ, a fordulatszámmérő mutatója ilyenkor 4500/perc körüli jár. Még ilyenkor sem zavaró a hangja, és a gumibakos motorrögzítéseken is csak kevés vibráció jut át.

Bár a 350-es Jawával ellentétben nem kéthengeres, az ETZ csehszlovák kihívójánál dinamikusabban, könnyedebben és élvezetesebben vezethető, főleg azért, mert keskenyebb és kisebb tömegű. Érezni lehet, hogy merev a váz, ami az egyenesfutásnak is jót tesz.

Kifejezetten puha hangolású a KGST-országok kétes útviszonyaira tervezett futómű,

meg kell szokni, hogy a gép szinte úszik az úton, viszont rossz burkolaton sem jön zavarba. Mélyre dönthető, könnyű terelgetni, így kifejezetten élvezetes vele a szerpentines kanyargás, de a lágy hangolású első villa nem igazán szereti a gyors ívváltásokat.

Jó hír, hogy az első tárcsafék kifejezetten hatékony, viszont az adagolását szokni kell, mert érzéketlen a fékkar és nem lineáris a hatás sem. Mindenesetre a többi KGST-modellhez képest jobb biztonságot ad a hatékony lassítás, miként sötétben motorozva a halogénfényszóró adta erős világítás is. Kezdő veteránosok és hosszú kihagyás után nyeregbe visszaülők is megtalálhatják számításaikat a könnyen javítható és kellemes ETZ-ben, csak győzzék megvásárolni: a sokat látott, de papíros példányokat is 300 ezer forint felett hirdetik, a jók 6-700 ezer, a top gépek pedig akár egymillió felett járhatnak.

Műszaki adatok - MZ ETZ 250 (1987)

Motor: kétütemű, egyhengeres, léghűtéses. Hengerűrtartalom: 243 cm3. Furat x löket: 69,0 x 65,0 mm. Kompresszióviszony: 10,0:1. Teljesítmény: 21 LE, 5500/perc fordulaton. Nyomaték: 27,5 Nm, 5200/perc fordulaton. Keverékarány: 1:50.

Erőátvitel: ötfokozatú, lábkapcsolású váltó, többlamellás olajfürdős tengelykapcsoló, lánchajtás.

Felfüggesztés: elöl teleszkóp-, hátul lengővilla, elöl-hátul tekercsrugók és hidraulikus lengéscsillapítók. Elöl hidraulikus tárcsafék, hátul mechanikus dobfék.

Felépítés: acélváz, elöl téglalap-, hátul csőprofillal. Hosszúság x szélesség x magasság: 2160 x 740 x 1140 mm. Ülésmagasság: 835 mm. Tengelytáv: 1380 mm. Tank: 17 l. Saját tömeg: 152 kg.

Végsebesség: 135 km/h.

Még több olvasnivaló a Retro Mobil szeptemberi számában: