Új körforgalom épült itthon, soha nem találná ki, milyen anyagot használtak hozzá

körforgalom
Vágólapra másolva!
Kísérleti jelleggel szilárd, kilenc tonnányi újrahasznosított műanyagból épült körforgalom Aszódon, a Szabadság térnél.
Vágólapra másolva!

A technológia lehetővé teszi a burkolatépítés nélküli körforgalmak kialakítását, amelyet Aszódon mindössze három nap alatt valósítottak meg a meglévő burkolt felület újrafelosztásával, a műanyagelemek rögzítésével, a burkolati jelek és a KRESZ-táblák módosításával.

A beruházás 38 millió forintból valósulhatott meg. A műanyag terelőelemek időjárásállóak, rendkívül kemények és ellenállóak, felületük színezett, a tetejük vörös, oldaluk fekete-fehér csíkozású.

Mint valamennyi, a Magyar Közút beruházásában megvalósult kísérleti programnál, így ebben az esetben is a kivitelezést követő öt éven át figyelik majd a fejlesztés meghatározott paramétereit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!