Antik csodabogárnak tűnt, de ezrek életét mentette meg - Volvo PV544 veteránteszt

Nálunk szokatlan a forma, sokan a VW Bogár és a Pobjeda/Warszawa vonásait fedezik fel benne, de leginkább amerikás a stílusa

Bár úgy tűnt, hogy a PV444 nyugdíjba vonul, kicsit módosított névvel és fazonnal kapott egy második esélyt a szívós, a hideget és a rossz utakat kiválóan tűrő, raliban is bizonyított, de régimódian púpos népautó. Erősebb motorok és új extrák jelentek meg benne, a világon elsőként szériatartozékként adott hárompontos biztonsági övvel pedig történelmet írt, hiszen balesetnél 60 százalékkal mérsékelte a sérülés kockázatát, és rövidesen iparági standard lett. Vezettünk egy Svédországból behozott, felújított 544-et.

Miközben a II. világháborúban fél Európában fegyverek ropogtak, Svédország nyugodt vidékein már a békeidőkre készültek, és elindították a hathengeres PV60, illetve a sornégyes PV444 fejlesztését. Utóbbi ötletgazdája Helmer Petterson konstruktőr volt, ő győzte meg az alapító vezérigazgatót, Assar Gabrielsont, hogy a háború utáni hiánygazdaságban a kisebb és olcsóbb modell lesz az eladhatóbb. Végül a főnök negyvenfős csapatot verbuvált: Stig Hallgren a háromfokozatú váltót, Sven Viberg a felfüggesztést, Gotthard Esterberg a márka első négyhengeresét (1,4-es nyomórudast) tervezte.

Edward Lindberg rajzolta meg a karosszériát, Erik Jern irányításával, a megjelenés pedig elég amerikás lett, leginkább a korszak Pontiac modelljeit idézi. Ez nem is meglepő, hiszen a konstruktőr Petterson annak idején az Excelsior motorkerékpár márkánál kezdett, Lindberg pedig a Fordnál és a Cadillacnél is dolgozott a háború előtt.

Hosszasan tanulmányozták a német Hanomag autóit (sőt, vettek is egy példányt),

az önhordó felépítmény és a független felfüggesztés ötletét onnan vették át. A korszak sok más autójához hasonlóan bogárhátú és kétajtós, orrmotoros prototípus már 1944-ben készen állt.

Csakhogy az acélhiány a vasérc-exportőr Svédországot is sújtotta, ezért '47-ben indulhatott el az első nép-Volvo sorozatgyártása. Hamar a közönség kedvence lett a jól megkonstruált, kiválóan összerakott és strapabíró PV444, amely nevét a "personvagn" szóból, illetve a 4 henger, 40 lóerő és 4 ülés számai alapján kapta. Hamarosan nem állta meg a helyét a teljesítményadat, mert 1956-ban bevezették az új 1,6-os, B16A jelű motort, ami egy porlasztóval 60 lóerőt tudott, egy évvel később pedig megjelent a kétporlasztós B16B változat is, 78 lóerővel. Megkezdődött a kifejezetten sikeres amerikai export is.

Sok fejlesztéssel közel két évtizedig maradt

Időközben ('57-ben) bemutatkozott a sokkal divatosabb ponton karosszériás, tágasabb, négy ajtóval is elérhető Volvo Amazon, de úgy döntöttek, hogy a régi púpos PV modellt sem futtatják ki, amiben szerepe lehetett annak, hogy hazai vetélytársként a Saab is megjelent egy megfizethető modellel, a kétütemű 93-assal. Lényegében alapos ráncfelvarrásnak tekinthető cikkünk főhőse, a PV544-es, hiszen maradtak a régi műszaki alapok (három helyen csapágyazott motor, merev hátsó híd), és az addigra már meglehetősen elavult 444-es karosszériát is csak néhány részletében dolgozták át.

Ezek közé tartott a nagyobb és végre osztatlan szélvédő, és pár centit az utastér hátsó részében is tudtak nyerni, így már ötszemélyes bejegyzés került a típusbizonyítványba. Kicsit igazítottak a hátsó lámpákon és a hűtőrácson, az utastérbe beépítették az Amazon vízszintes sebességmérőjét, de az igazi szenzáció 1959-ben érkezett,

amikor Nils Ivan Bohlin mérnök szabadalmát, a hárompontos biztonsági övet alapfelszerelésként beépítették.

E biztonsági fejlesztéssel világelső volt (és hamar a teljes iparágban követőkre talált) a PV544, amely egyébként elődjéhez hasonlóan Duett néven óriási rakterű kombiként is kapható volt.

Vénségére a púpos Volvo 12 voltos elektromos rendszert, széria négyfokozatú váltót és a korábbinál is jobb korrózió elleni védelmet kapott, sőt, a kecses P1800 sportkupéból az izmosabb 1,8-as motort is megörökölte, a karburátorok számától függően 75-95 lóerővel. Ezzel a ralibajnokságokon további trófeákkal tudott gyarapodni a márka kupagyűjteménye, és a kereskedelmi siker sem lebecsülendő, hiszen a gyártás 18 év alatt a PV-sorozatból összesen 440 ezer példány talált gazdára. Göteborgban
szép gesztusként az utolsó 26 példányt az üzem és beszállító cégek dolgozói között sorsolták ki.

Kissé régimódi, de egyáltalán nem lomha

Veteránként is sokan becsülik a PV544-et, főleg Skandináviában. Tesztpéldányunk a gyártás végén, 1965-ben készült, két évvel azelőtt, hogy Európában utolsóként Svédország áttért volna a jobb oldali közlekedésre (H-nap), igaz, az eladott autók többsége már korábban is balkormányos volt. Az 1,8-as motor kisebb teljesítményű, 75 lóerős változata hajtja, és negyed századdal ezelőtt restaurálták. Egy Svédországból hazatelepült magyar hozta magával, mostani tulajához pedig üzemképesen, de sok javítanivalóval érkezett, ráadásul a hűtőrács és kormány nem volt eredeti (utóbbi most sem az).

Ahhoz, hogy rozsdamentes legyen, cserélni kellett a küszöböket, illetve javítani az ajtók alját és az első váznyúlvány összekötőjét. Új rugókat és a lengéscsillapítókat építettek be, de a hajtáslánccal nem volt különösebb gond, a motor erős, nem füstöl, jó a sűrítése.

Helyet foglalunk a hangulatos, nem túl nagy utastérben, amely a testesebb utasoknak még szűk is lehet,

viszont a puha, rugós ülések kényelmesek. Egyértelműen az amerikai iskolát követi a műszerfal, csak a már említett utólagos sportkormány nem illik az összképbe, a pult fényezett lemezfelületei is régi korokról mesélnek.

Mély hangon, erőteljesen morog elöl a benzinmotor, és bemelegedve sem igazán csendesedik el. Dinamikus, nagyon nyomatékos és a korai felkapcsolásokat is jól viseli, de a pörgetés ellen sem tiltakozik. Nagyszerű a váltó, a hosszú kar ferdén fut hátrafelé, így a kapcsolgatás nem előre-hátra, inkább lefelé-felfelé mozdulatokat igényel. Mivel nincs rudazat, a kar közvetlenül váltóházba nyúlik, könnyen jár és pontos. 90 km/h körüli a Volvo legkellemesebb utazósebessége, ilyenkor még normál hangerővel lehet beszélgetni, nyugodt egyenesfutásával sztrádán sem állítja a sofőrt kihívás elé.

Északon máig imádják, nálunk szinte ismeretlen

Jól áttételezték a csigagörgős, rásegítés nélküli kormányművet, ha már mozgásban van a PV544, akkor tekerni sem nehéz, sajnos a pontosság és közvetlenség itt elméleti fogalom, a holtjáték nagy. Kanyarban billegős a futómű, viszont mivel eleve rossz utakhoz tervezték, a hazai kátyúkat is elegánsan kezeli, a jó komforthoz a ballonos gumik és az epedás rugózó ülések is hozzájárulnak. Érdemes vigyázni a négy dobos, rásegítés nélküli fékrendszerrel, meglehetősen gyenge és rosszul adagolható, ugyanakkor a Volvo mellett szól, hogy megfelelő karbantartással igen tartós és megbízható gép.

Nálunk egyáltalán nem számít gyakori veteránnak, és Skandináviát leszámítva a többi európai országban is inkább a márka más modelljeit, például a P1800-asokat vagy a későbbi szögletes modelleket övezi nagyobb érdeklődés. Pedig a PV igazán mutatós és járműtörténeti jelentőséggel is bíró autó, amelyet a német hirdetési oldalakon megőrzött vagy felújított állapotban már 15 ezer eurós ártól meg lehet szerezni, jellemzően a 86-95 lóerős Sport modelleknél fog csak vastagabban a ceruza. Akad néhány raliautó replika is, az egyterűek ősének is mondott Duett azonban ritka kincs.

Műszaki adatok – Volvo PV544 (1965)

Motor: OHV-vezérlésű, soros négyhengeres benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 1778 cm3. Furat x löket: 84,0 x 80,0 mm. Kompresszióviszony: 8,5:1. Teljesítmény: 75 LE, 4500/perc fordulaton. Nyomaték: 137 Nm, 2800/perc fordulaton.

Erőátvitel: négyfokozatú kézi váltó, egytárcsás száraz kuplung, hátsókerék-hajtás.

Felfüggesztés: elöl kettős keresztlengőkarok, hátul merevtengely ferde vezetőkarokkal. Elöl-hátul tekercsrugók és hidraulikus lengéscsillapítók. Egykörös fékrendszer, elöl-hátul dobfékek.

Felépítmény: kétajtós, ötüléses, önhordó acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 4450 x 1590 x 1590 mm. Tengelytáv: 2590 mm. Saját tömeg: 1080 kg. Tank: 35 l.

Végsebesség: 145 km/h. Gyorsulás (0-100 km/h): 15,0 s.

Még több olvasnivaló a Retro Mobil novemberi számában: