Sok mindentől függ a konstrukciók bonyolultsága, ezek egyike, hogy a hajtást szolgáltató motortól milyen messzire vannak a hajtóerőt átvivő eszközök, az autók esetén a kerekek. A legkompaktabb hajtásláncokat akkor tudják kialakítani a mérnökök, ha az rövid, tehát például az autó orrmotoros és fronthajtású, vagy farmotoros és hátsókerék-hajtású. Ezen esetekben lényegében a motorra szerelt erőátviteli elemek, a tengelykapcsoló, a váltó, a differenciálmű is gyakorta egy, vagy két közvetlenül egymáshoz csavarozott házban dolgozik, a hajtás kerékhez juttatásához elegendőek a féltengelyek.
Ha messzebb van a motortól a hajtott tengely (klasszikus elrendezés), oda el kell juttatni a hajtást, amit kardántengellyel oldanak meg. Nagyon ritka a kardántengelyek között a merev felépítésű, szögeltérés nélküli változat, az inkább versenytechnika, ritka esetben alkalmazták utcai autón. Jellemzőbb a szabadon álló kardántengely,
amelyek előnye, hogy csuklós csatlakozásokkal szögeltérés áthidalására is alkalmas.
Ilyen kardánokat alkalmaznak a gyártók a hátsókerék-hajtású autóknál, csakúgy, mint a 4x4-es modelleknél (kivéve a hátsó villanymotoros, tisztán elektromos hajtású vagy bizonyos esetekben hibrid konstrukciókat).
Esetünkben hétköznapibb kocsi a főszereplő, egy BMW 320d, a helyszín pedig az M3Box szerviz. Ezek az E90-esek már elég korosak ahhoz, hogy kímélő üzemmód mellett is elérkezzen az idő a kardán egyik fontos alkatrészének cseréjére. De mi is a Hardy-tárcsa? Egy „rugalmas” alkatrész, alapvetően a tengely két végén elhelyezve (középen a csukló helye van), melynek feladata, hogy a hajtás ütésszerű erőhatásait csökkentse. Ugyanis minden induláskor, fel- vagy visszaváltáskor, motorféküzemnél a hajtáslánc elemeit éri ilyen terhelés, akkor is, ha ez nem jut el az utasokhoz érzékelhető szinten.
Ezek az ütések minden csatlakozó elemnél kiverődéseket okoznak - hogy ez mégse történjen meg, illetve sokkal később, erre szolgál a Hardy-tárcsa. Hasonló a felépítési elve, mint egy motortartó baknak, vagy szilentblokknak: rugalmas anyagba ágyazzák a fém kötőelemeket, amelyeket külön-külön összecsavaroznak a két csatlakoztatni kívánt tengelyvéggel. E tárcsa képes kicsi, szemmel nem észlelhető szögeltéréseket is legyőzni, de fontosabb, hogy anyagának köszönhetően tompítja az ütésszerű erőhatásokat, hiszen jóvoltából a tengelyvégeknél nincs közvetlen fém-fém kapcsolat.
A Hardy-tárcsákat vagy a túlzott igénybevétel, vagy az idő nyírja ki. Nagyon durva használatnál, vagy motortuning után (amihez nem igazítják hozzá a hajtást) bizony előfordulhat, hogy elszakad.
Ha ez csak részleges, elég jellegzetes hangot ad, míg teljes szakadásnál megszűnik a hajtás.
Gyakoribb hibaok az elöregedés, hiszen az idő a Hardynál is hozza a gumialkatrészek átkát, a kiszáradást és a rugalmasságvesztést, ami végül szintén részleges-, vagy teljes szakadásba torkollik. Esetünkben a BMW 320d-n az öregedés jelei már látszódtak a tárcsán, a gumi felülete repedezett volt.
Még nem rázott a Hardy, de a tulajdonos úgy döntött, ha már emelőn van az autó (a korábbi cikkünkben bemutatott, rejtélyes hibákat okozó forgásjeldó cseréje miatt), pótolják újjal ezt az alkatrészt is. Szerencsére a csere nem jelent bonyolult, vagy hosszantartó műveletet, szét kell kötni a tengelyeket, kiemelni a régi tárcsát, majd berakni az újat. A művelet nagy előnye, hogy jó minőségű alkatrészt választva újra sok ideig fog szolgálni az autó alatt, és nem kell számítani arra, hogy Hardy- tárcsa hibája miatt az út szélén maradjon az öregedő kocsi, sokszoros költséget okozva a gazdájának.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:
John Leslie Hardy 1938-ban jelentette be találmányát, a tengelyvéget kapcsoló rugalmas tárcsát a Brit Szabadalmi Hivatalnál, és céget alapított az alkatrész gyártására. Akkoriban – és még utána is hosszú időn át – az autók többsége orrmotoros és hátsókerék-hajtású, vagyis kardántengelyes volt.