A hetvenes évek elején minden a száguldásról szólt Franciaországban, már javában zajlott a TGV és a Concorde fejlesztése, és természetesen a Citroën se akart kimaradni a sebességhajszolásból. Némileg kényszerpályára kerültek, amikor kudarcot vallott az M35-ben és a GS Birotorban használt bolygódugattyús motor, és a maga korában forradalminak számító DS utódjának számító nagy autóba a korábban használt négyhengeres motorokat kellett beépíteni – igaz, az akkoriban szintén újdonságnak számító turbófeltöltéssel próbáltak javítani a helyzeten.
Névnek az áramvonalasnak tűnő kialakításra utalva a légellenállási tényezőt, franciául Cx-et választották.
Az 1974-ben piacra dobott Citroën CX tényleges Cw értéke egyébként 0,36, ami a zajkomfort mellett a gazdaságosságnak is hasznára vált az olajválság utáni nehéz időkben, csakúgy, mint a választható dízelmotor.
Ennek az autónak köszönhetjük a PSA konszern létrejöttét, hiszen a fejlesztés költsége és az autó kedvéért Aulnay-sous-Bois városában felépített új gyártóüzem (na meg a Maserati-kaland, illetve a Comotor-kudarc...) miatt elfogyott a Citroën pénze, és állami áthidaló kölcsönért folyamodtak – amit csak azt követően kaptak meg, hogy a Peugeot átvette az irányítást a cég fölött. Ekkor mondott fel a CX-ért megrajzolásáért még díjakat is bezsebelő Ropert Opron, aki karcsú króm lökhárítókkal álmodta meg a karosszériát, a későbbi átalakításokért már mások feleltek.
Például a Heuliez karosszériaépítő segítségével készítették el a 25 cm-rel nyújtott tengelytávolságú kombi karosszériát, amelyhez 3. üléssor is rendelhető volt, erre a nyújtott alapra aztán a Prestige nevű, enyhén emelt tetős limuzin karosszériát is felépítették. Ott volt még a Tissier nevű műhely, ami 3 tengelyes haszonjárműveket épített CX-alapon, ezek közül a legtöbbet napilapok kiszállítására használtak (akkoriban még egyszerűen nem voltak kellően gyors haszonjárművek), de például a Michelin is ilyet használt gumiabroncsok tesztelésére. Erich Honecker az évek során 35 darab Citroën CX-et szerzett be, ezeket az autókat aztán a svéd Nilsson karosszériaépítőnél páncélozták vagy nyújtották meg még jobban - a kommunista NDK-s pártvezető hallani sem akart Mercedesről vagy más nyugatnémet autóról az állami flottában.
Annak ellenére sikeres lett a Citroën CX, hogy meglehetősen rossz minőségben szerelték azokat össze, több korabeli újságnál is csalódást okozó tartóssági tesztek születtek.
Azonban a szakma szerette a típust, 1975-ben elhódította az európai Év Autója címet, megelőzve a VW Golfot.
A vásárlók is kedvelték a lágyan ringatózó óriást, háromszor többet értékesítettek belőle, mint az utód XM-ből. Amúgy a páratlan komfortot kínáló hidropneumatikus felfüggesztésnek nem csak az átlagemberek látták előnyét, de az úttalan utakon száguldó raliversenyzők is. A Citroën CX háromszor nyerte meg a Szenegál Ralit, egyszer a Párizs-Dakart, de még a Monte Carlo ralin is aratott kategóriagyőzelmet – túl sok ellenfele nem volt azt 1978-as versenyen a dízelmotoros túraautók kategóriájában...
Házon belül – a PSA konszern még a Talbot Tagora és a Peugeot 604 modelleket indította ebben a kategóriában – a Citroën CX lett a győztes luxusautó, hiszen 1974-1991 között maradt a piacon, ez idő alatt 1,170,645 darabot értékesítettek belőle, legsikeresebb éve 1978 volt, amikor mintegy 132 000 példányt gyártottak belőle. A Citroën egyébként önhatalmúlag kétszer is próbált méltó utódot fejleszteni a CX-nek, de 1980-ban és 1986-ban is a projektet a PSA-vezetés jóváhagyása nélkül elindító mérnököket kirúgták. Végül a Peugeot 605 alapjára, hidropneumatikus felfüggesztéssel megvalósított XM-mel váltották le a Citroën CX-et 1989 májusában: a már V6-os erőforrással is választható ferdehátú 1990-ben szintén elhódította az európai Év Autója címet, de az már egy másik történet...
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK: