A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Nettó 1 millió eurót kérnek az utolsó, szívómotoros AMG-ért

Fotó: Mercedes-Benz
Vágólapra másolva!
13 darabot készítenek a Mercedes-AMG GT3 Edition 130Y Motorsport kupéból, amely csak pályanapokon használható célgép.
Vágólapra másolva!
Fotó: Mercedes-Benz

Idén ünnepli a motorsport-tevékenységének 130. évfordulóját a Mercedes-márka, 1894. július 22-én a Párizs-Rouen versenyen egy Daimler-motorral szerelt autó győzött. Erre az évfordulóra emlékeznek a Mercedes-AMG GT3 Edition 130Y Motorsport limitált szériával, amely egyben az AMG műhely utolsó szívómotoros autói lesznek.

Fotó: Mercedes-Benz

Az 1952-ben a Carrera Panamerica (Hans Klenk és Karl Kling) és a LeMans-i 24 órást (Hermann Lang és Fritz Riess) megnyert Mercedes-Benz 300 SL versenyautók viseltek a limitált szériához hasonló megjelenést. Az ülések skótkockás-mintájú kárpitja és barna bőr burkolatok Huan-Manuel Fangio 1955-ös Mercedes-Benz 300 SLR versenyautójából származnak. A speciális versenykormány mögötti kapcsolófülek mogyorófából készülnek. Mivel a GT3 szabályzatnak megfelelően felépített, de nem homologizált versenyautóról van szó, szabadjára engedhették a 6,3 literes V8-ast, azaz nincs szűkítő a szívósorban és egyedi a kipufogórendszer is. Az eredmény 680 lóerő 7250/perces fordulaton, a maximális nyomaték 730 Nm 5250/perces fordulaton.

Fotó: Mercedes-Benz

Az aerodinamikai csomagot is továbbfejlesztették, az 15%-kal nagyobb leszorító-erőt generál a normál GT3-as versenyautónál és van az F1-ből és a DTM-ből ismert DRS-rendszer is. A kormányon lévő kapcsoló megnyomásával nem csak a hátsó szárny billen le, de azzal párhuzamosan a padló alatti aktív elemek is működésbe lépnek, hogy ne boruljon fel az aerodinamikai egyensúly – így lehet magas leszorító-erővel együtt elérni a 315 km/órás csúcssebességet. Ehhez egyébként módosították a 6 fokozatú szekvenciális váltó áttételezését. Mivel nem homológ versenyautóról van szó, sokkal könnyebb karbon-kerámia fékeket tudnak használni.

Fotó: Mercedes-Benz

Mindössze 13 példányt készítenek a Mercedes-AMG GT3 Edition 130Y Motorsport limitált szériából, a vásárló az autó mellé még kap egy személyre szabott versenyoverált és tűzálló alsó öltözetet az AMG-partner PUMA jóvoltából, a Bell készíti az egyedi bukósisakot. Kapnak egy passzoló táskát, amiben ezt a versenyruhát szállítani tudják, és nem utolsósorban egy 1:8-as méretarányú modellautó is része a csomagnak. A vételár adók nélkül 1 030 000 euró, 
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!