Új márka gyárt autót Magyarországon, ez a hibrid SUV nagy piaci sláger lehet

Vágólapra másolva!
Megtört a jég, most először nem négykarikás emblémás prémiumautó készül az Audi Hungáriánál. A 2018-ban önálló márkává előlépett Cupra kínálatában már a negyedik kompakt szabadidő-autó lesz a Győrben készülő, kétféle hibrid hajtással kínált Terramar.
Vágólapra másolva!
A hátsó lámpák az Alfa Juniorra hasonlítanak
A hátsó lámpák az Alfa Juniorra hasonlítanak, még a logó is világít 
Fotó: Cupra

Szokatlan, hogy a világpremier előtt két évvel, már 2022 nyarán prezentálták a Terramar szabadidő-autót, amelyet aztán decemberében a győri munkásoknak is megmutattak – ezzel üdvözölték őket a törzsben, ahogy a gyáriak hivatkoznak a Cupra-családra. Nemsokára indul az új modell sorozatgyártása az Audi Hungaria üzemében, és 

még 2024 vége előtt az ügyfelekhez kerülnek az első autók.

 A sorozatgyártású verzió leleplezésére természetesen a márka hazai pályáján, Barcelonában került sor, kihasználva, hogy egy rangos vitorlásverseny 37. fordulóját onnan indítják. Az America’s Cup stratégiai partnere lett a Cupra, és ennek örömére 1300 darabot készítenek a piaci bevezetéskor választható America’s Cup Limited Edition változatból.

4514 mm a karosszéria hossza, 25 mm-rel rövidebb a VW Tiguannál. Hétszemélyes változat nem lesz belőle
20 mm-rel rövidebb, 4 mm-rel szélesebb és 76 mm-rel alacsonyabb, mint a Volkswagen Tiguan. A tengelytáv azonos
Fotó: Cupra

A Terramaron a spanyol márka legújabb arculatának megfelelően cápaorrt alakítottak ki, oldalanként három darab háromszögbe rendezett mátrix LED-es fényszóróval, hátul pedig a márkajelzés és a márkanév is megvilágított. A kilencféle karosszériaszín között két matt felületű is lesz (Century Bronze Matt és Enceladus Grey Matt), illetve 

a DarkRebel tanulmányról veszik át a Dark Void nevű, színjátszós fényezést.

 Igazi ceremóniát csinálnak az üdvözlésből, ugyanis nem csak az autó mellé vetítik a márkajelzést, de a kocsi elé vagy a falra is. 

Vezetőközpontú az extravagáns műszerfal kialakítása, van HUD is
Fotó: Cupra

Alapfelszerelés a duplakuplungos automatikus váltó, a kapcsolófülek mindig ott vannak a kormány karimája mögött, az első sorban sportülésekben lehet helyet foglalni. 12,9 colos a központi érintőképernyő, amelynek továbbfejlesztett menüvel igyekeznek megkönnyíteni a kezelését. Ez alatt ott látjuk a Tavascan szabadidő-kupénál megismert hátrafutó gerincet, az ülések közötti konzol szélén párnázott lábtámaszokat alakítottak ki, 

a 15 wattos indukciós töltőhöz dedikált szellőzőnyílás szállítja a hűtőlevegőt.

Három belső hangulat (Deep Ocean, Moon Light, High Canyon) közül lehet választani, amelyekben a 100%-ban újrahasznosított forrásból származó Seaqual szövet, valamint a 73%-ban újrahasznosított forrásból származó Dinamica műbőr is szerephez jut. A valódi bőrkárpit sötétbordó színét növényi festékkel állítják elő. Minden üléskárpitnál a Cupra-logót nyomnak a fejtámlákba, az ajtókárpitra hátulról megvilágított panelek kerülnek, a díszvarrás mellett a műszerfal dekorációi is rézszínűek (ez ugyanis a Cupra márka hivatalos színe).

A VZ modellekhez opcióként nagy teljesítményű Akebono fékeket is lehet kérni 375 mm átmérőjű első tárcsákkal, amelyeket 6 dugattyús nyergek szorítanak
Fotó: Cupra

Akárcsak az új Volkswagen Tiguan és a Škoda Kodiaq, az MQB Evo műszaki bázist használja a Terramar is, amelynél viszont alapból 10 mm-rel csökkentették a hasmagasságot a testvérmodellekhez képest a sportosabb hangolás érdekében. Belépő motorként 150 lóerős, 1,5-ös lágy-hibrid turbót adnak, a következő lépcsőfok a lágy hibrid rendszer nélküli kétliteres turbómotor, amely elsőkerék-meghajtással 204, összkerékhajtással pedig már 265 lóerős. Amelyik Terramarba az utóbbi kerül, kiérdemli a VZ (Veloz) jelzést, ami a legerősebb Cuprák sajátja. A csúcsot az eHybrid nevű plug-in hibrid hajtás jelenti, amely 204 vagy 272 lóerővel választható – utóbbi szintén VZ modell. A plug-in modellek nettó 19,7 kWh kapacitású akkumulátora akár 100 km-t meghaladó elektromos hatótávolságot biztosít, a fedélzeti töltő 11 kW-os, villámtöltésre 50 kW-tal van lehetőség. 

Honnan a név? A világ ötödik épített versenypályája volt az 1923-ban megnyitott, 2 km hosszú beton-ovál Spanyolorzságban, az Autódromo de Sitges-Terramar.
Fotó: Cupra

A futóműhangolás (nagyobb első kerékdőlés, feszes gátlók és rugók, stb.) mellett a kormányzást és a fékrendszert is a Cupra-márka elvárásaihoz igazították a mérnökök, opciós a két vezérelt szelepet használó, elektronikusan vezérelt lengéscsillapítás, amely 15-féle beállításra ad lehetőséget. Minden esetben Sport fokozatba kapcsolható a menetstabilizáló, a VZ modelleknél azonban teljesen ki is iktatható. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!