Fehér vagy zöld rendszámmal óhajtja? – BYD Seal U DM-i és Tang bemutató

Vágólapra másolva!
A kínai márka jó ár-érték arányú plug-in hibriddel erősít, mellette pedig – csúcsmodellként - egy hétüléses, elektromos SUV-ot is bevezet.
Vágólapra másolva!

Akárcsak a valamirevaló eposzokban a különféle állandó kellékek, az autós sajtótájékoztatókon is megkerülhetetlen elemek az eladási számok. Lássuk be, nem mindig van értelme az efféle seregszemlének (enumeráció), de a BYD-nál elég elgondolkodtatóak a számok. Mindössze 20 évvel azután, hogy a kínai óriáscég belépett az autóiparba, tavaly már a kilencedik helyen állt a gyártói világranglistán – a Honda és a Suzuki között -, és a villamosított (vagyis összesített tisztán elektromos és plug-in hibrid) eladások tekintetében piacvezető márkaként tartják számon. 

BYD Seal U DM-i és BYD Tang bemutató, BYDbemutatóbudapest
Két új SUV-modellel bővíti hazai kínálatának felső szegmensét a kínai BYD: fehérben a plug-in hibrid Seal U DM-i, sötétszürkében az elektromos Tang látható
Fotó: BYD

Seal U DM-i: középméretű SUV, plug-in hibrid hajtással

Miközben gőzerővel épül a BYD első európai üzeme Szegeden, a szalonok kínálata is bővül, a következő új jövevény például a Sealion 7 névre hallgató elektromos SUV-kupé lesz. Ennek bevezetését azonban megelőzi cikkünk két főszereplője. Kezdjük a Seal U DM-i-vel, amely a márka első plug-in hibrid autója, legalábbis kontinensünkön, hiszen ezt a hajtásmódot más piacokra már milliószámra gyártják. Sőt, a kínai belpiacon már 2008-ban bevezettek egy kissé ormótlan szedánt F3DM néven, mely a világ első valódi tömeggyártású konnektoros hibridje volt. 

BYD Seal U DM-i és BYD Tang bemutató, BYDbemutatóbudapest
Peches időzítés: épp most vették el a plug-in hibrid autóktól a zöld rendszámot. Ám használati értéke miatt így is érdemes a figyelemre a front- vagy összekerékhajtású DM-i
Fotó: BYD

Nos, a Seal U DM-i plasztikusan megformált lemezfelületeivel és óriási (12,8 vagy 15,6 colos), forgatható központi kijelző uralta műszerfalával már egészen más ligában játszik. Minőségét, illetve helykínálatát sem érheti panasz, tesztvezetésünk tanulságaként 

egyetlen téren nyújt szokatlant az európai hangoláshoz szokott autósnak: lágy hangolásával.

Ez rossz úton extra komfortot, egyszersmind kicsit bizonytalan érzetet is kelt, így a 324 lóerős rendszerteljesítmény ellenére sem igazán sportos, ugyanakkor családi SUV-hoz mérten elég jól tud gyorsítani.

BYD Seal U DM-i és BYD Tang bemutató, BYDbemutatóbudapest
Az utastér alatti padlórészben található az LFP akku és a teljesen használható méretű, 60 literes tank. 6 év/150 km az alapgarancia, az akku legalább 70%-os teljesítményét további 2 évre és 50 ezer km-re szavatolják
Fotó: BYD

Ebben a kipróbált Design csúcsmodellben amúgy a négyhengeres benzinmotor munkáját elöl és hátul is segíti egy-egy villanymotor (így összkerékhajtású), és 70 kilométer tud elektromosan megtenni egy feltöltéssel. Ugyanezt az 18,3 kWh-s Blade akkut építik be amúgy a Boost nevű alapmodellbe is, de abban nincs hátsó villanymotor, és az 1,5-ös benzinmotor is nélkülözi a turbófeltöltőt. Ám szerintünk egyáltalán nem elvetendő ez a 218 lóerős kivitel: takarékosabb, és így nagyobb a teljes hatótávja (bő 1000 km), 15,36 millió forintos ára pedig igen versenyképes. 

BYD Seal U DM-i és BYD Tang bemutató, BYDbemutatóbudapest
Kiviteltől függően a DM (dual-mode) modellek 15,36-18,47 millió forintba kerülnek, így olcsóbbak a rivális hibrideknél. Az elektromos Seal U ára amúgy 17,43-19,29 millió forint
Fotó: BYD / BYD

Tang: hétülées, elektomos csúcs-SUV

Bizony, ennél jelentősen magasabb összegre számíthat, aki akkumulátoros-elektromos kivitelben kérné a Seal U-t, nem is beszélve az egy számmal nagyobb Tang vásárlóról. Még úgy is, hogy a márka zászlóshajójának számító, arra rímelve kizárólag Flagship felszereltségi szinten (rengeteg extrával teletömve) kínált SUV modellt jelentős akcióval, 29,5 helyett 25,4 millió forintos áron vezetik be, amiből céges ügyfeleknek akár 4 milliós állami támogatás is lejöhet. És ehhez jönnek még (az új plug-in hibridekhez már nem elérhető) zöld rendszám kedvezményei.

BYD Seal U DM-i és BYD Tang bemutató, BYDbemutatóbudapest
Teljesen új orrkialakítást, úgynevezett „sárkányarcot” kapott a Tang. Ha nem is okád tüzet, azért a 4,9 másodperc alatt megfutott 0-100 km/h sprintidő mutatja, mennyire fürge a nagy SUV
Fotó: BYD / BYD

Élőben egyáltalán nem tűnik aprónak a BMW X5-tel és a Volvo XC90-nel lényegében megegyező hosszúságú, 4,97 méteres Tang, nem csoda, hogy három üléssort tudtak benne kialakítani. Tény, hogy nem sok hétszemélyes elektromos SUV van piacon, miként az is, hogy 

ötcsillagos Euro-NCAP töréstesztjével, háromzónás klímájával és nagyteljesítményű hifijével magasabb elvárásoknak is megfelel.

Ennek szellemében adaptív lengéscsillapítókat is kap alapáron, ám 21 colos kerekein így sem tudja igazán szépen kisimítani a hazai úthibákat, és nagy tömege is érződik a mozgásán. 

BYD Seal U DM-i és BYD Tang bemutató, BYDbemutatóbudapest
Nappabőr, kétküllős kormány, háromzónás klíma és forgatható óriáskijelző a jó minőségű beltérben. Szerencsére itt megmaradt középen az irányváltó kar és a két bajuszkapcsoló
Fotó: BYD / BYD

Jó döntés volt amúgy a piaci bevezetéssel megvárni a Tang modellfrissítését, egyrészt, mert a kocsi orra így (Wolfgang Egger dizájnfőnök irányításával) letisztultabb és zártabb lett, másrészt pedig az akkucsomag kapacitása (108 kWh), illetve a töltés teljesítménye (AC 11 kW, DC 190 kW) jelentősen nőtt. Ebben a kisebb testvérekénél is több funkciót tud a forgatható kijelzős multimédia rendszer, igényesek az anyagok, az 517 lóerős összteljesítmény pedig a méretekhez képest meglepő fürgeséggel ruházza fel az óriást – csak bírják hátul gyomorral az utasok. 

BYD Seal U DM-i és BYD Tang bemutató, BYDbemutatóbudapest
Mindössze háromféle színben (fekete, fehér, szürke) kapható a Tang, de napjainkban úgyis ezt igénylik a vásárlók. Akár 170 kW-tal is tölthető az akku, a WLTP hatótáv eléri az 530 kilométert
Fotó: BYD

Vízen is tud járni a méregdrága terepjáró

Érdemes megjegyezni a Yangwang nevet: ez a BYD tavaly év elején alapított luxusmárkája, amely rögtön egy elektromos szupersportkocsival (U9) és egy óriási terepjáróval (U8) indított. Utóbbit elhozták megmutatni Budapestre – formái, gigantikus kijelzői, felhasznált anyagai mellett nehéz szó nélkül elmenni. Négy villanymotorból álló, benzines hatótávnövelős hajtása 1200 lóerőt mozgósít, és az U8 képes 30 percen át a vízen lebegve haladni, illetve kerekeinek önálló nyomatékszabályzásával kormányzás nélkül egy helyben (tankként) megfordulni. Egyelőre Európában nem forgalmazzák, az ára átszámítva több mint 55 millió forint lenne.

BYD Seal U DM-i és BYD Tang bemutató, BYDbemutatóbudapest
Egészen különleges formai megoldásokat vonultat fel a hatalmas, üresen is 3,5 tonnás Yangwang U8, melyet a Mercedes G-osztály és társai kihívójának szánnak
Fotó: BYD

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK: 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!