Pizzasütő kemencét hordoz a hátuljában a Lexus GX Monogram

Fotó: Lexus
Vágólapra másolva!
Azoknak készítették a Lexus GX Monogram terepjárót, akik a vadonban se akarnak lemondani a kulináris élvezetekről.
Vágólapra másolva!
Fotó: Lexus

A Lexus megtalálta a módját annak, hogy a termékét egyébként a márka számára idegen környezetben prezentálja, az Aspenben megrendezésre kerülő Food & Wine Classic nevű vásáron a Monogram nevű konyhaeszköz-gyártó vállalkozás segítségével megvalósított Lexus GX Monogram terepjárót állítják ki. Ennek különlegessége, hogy a fedélzetén minden megvan ahhoz, hogy a tökéletes pizzát készítse el az ember attól függetlenül, hogy épp hol tartózkodik. A Toyota Landcruiser luxusfelszereltségű testvére a GX terepjáró, annak megfelelő képességekkel.

Fotó: Lexus

A Monogram főtervezője, Richard T. Anuszkiewicz segítségével építették be a csomagtérbe a bronz és titánium finisű pizzasütőt, a hűtőfiókokat, és az utasteret is át kellett alakítani, hogy a rengeteg kiegészítőnek is biztos helyet találjanak. Teljesen újrakárpitozták a belsőt, amihez kétszínű, egyedi mintával nyomott tevebőrt használtak, valódi kőből faragták a díszbetéteket. A sajtóközlemény végén a Lexus azért megjegyezni, hogy a GX Monogram még az európainál engedékenyebb USA-beli szabályozás alapján se felel meg a forgalomba helyezéshez szükséges előírásoknak.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!