Bence György

A politikum sajátossága

V. 3. A politikum mint értelmes konszenzus

A politikum egy másik felfogása szerint kialakulhat valami értelmes, meggyőzésen és nem manipuláción, még kevésbé megfélemlítésen alapuló konszenzus. S különösen a politika legnagyobb, elvi kérdéseiben jöhet létre ilyen konszenzus, miközben az apró-cseprő nézeteltéréseket kompromisszummal vagy többségi döntéssel oldjuk meg.

16 ábra

17. ábra

18. ábra

Ezt a felfogást képviselte John Rawls, jóllehet pályája végére már csak erősen korlátozott formában. S ehhez a felfogáshoz csatlakozott a kezdeti radikalizmusát a hatvanas évek óta folyamatosan mérséklő Jürgen Habermas.

De hogy gondolhatják ezt? Az értelmes konszenzus kialakításához arra volna szükség, hogy felülemelkedjünk egyéni érdekeinken és világnézeti elfogultságainkon. Nem valami jószándékú, de minden politikai realizmust nélkülöző elképzeléssel van itt dolgunk?

Nem egészen, bár a kétely nem is teljesen indokolatlan. Rawls és Habermas azért meri feltételezni, hogy bizonyos kérdésekben, sőt épp a szerintük legfontosabb elvi kérdésekben értelmes konszenzusra lehet jutni, mert abból indulnak ki, hogy egy modern társadalomban a többség tudomásul vesz bizonyos nagy társadalmi tényeket.

Az emberek állítólag hajlandók tudomásul venni, hogy együtt kell élniük az egymástól eltérő kultúrák, az egymással összeegyeztethetetlen világnézetek sokféleségével. Sőt, állítólag abba is hajlandók belenyugodni, hogy az anyagi javak megoszlásában mutatkozó kiáltó egyenlőtlenségeket nem lehet kiküszöbölni. S ha mindezt valóban tudomásul vesszük, akkor talán képesek leszünk arra is, hogy értelmes módon megállapodjunk bizonyos, az együttélés kereteit meghatározó, a gazdasági egyenlőtlenséget mérséklő elvekben.

A politikafilozófiai szakirodalom nagy része ennek a koncepciónak a kidolgozásával és kritikájával van elfoglalva Rawls úttörő munkájának, Az igazságosság elméletének megjelenése, azaz 1971 óta. Ebbe még érintőlegesen sem mehetünk bele, különösen az előadás végén.

De nem kell részletekbe bocsátkozzunk, mert számunkra most csak az a fontos, hogy amit Rawls és Habermas kínál, az a modus vivendi politikuma. Bármilyen rokonszenves és kétségtelenül a politikum körébe tartozó elvekre lyukadnak is ki fejtegetéseik eredményeként, valami kezdettől fogva hiányzik Rawls politikum-felfogásából, Habermas politikum-felfogásában pedig egyre inkább háttérbe szorul.

Ez pedig nem más, mint a nagy politikai kezdeményezések lehetősége. Az, hogy újra és újra politizálódnak, politikai küzdelmek tárgyává válnak olyan ügyek, amelyek korábban nem számítottak politikainak. Nem számítottak politikainak például azért, mert megállapodott konszenzus volt körülöttük.