Bókay Antal

Énszerkezet, önteremtés - József Attila üzenete

A vágy létteremtő önérvényesítése eddig kizárólag a "van" vagy a "nincs" keretében működött, most hirtelen megismerésszerűvé válik ("Észreveszi, hogy milyen ostoba"). A megszólítást végző hang pozíciója is átalakul, a kínzó hiányban szenvedő gyermek helyett a dolgokat áttekintő felnőttként lép fel. Valami olyan beszédhelyzetet vesz fel, mint ami a Téli éjszaka "Légy fegyelmezett!"-jét vagy felmérő-megismerő emberét jellemezte. Az alapvető különbség azonban az, hogy ott még a belső bizonyosság és stabilitás hátterével történt mindez, itt már pontosan ennek a belső bizonyosságnak a nemléte a felismerés tárgya. A pozíció egyfajta mise-en-abyme helyzetet teremt: tudásom, belátásom a tudás, a belátás lehetetlensége. Kiderül az, hogy az egyéni lét mélyén, bármely irányból is épüljön az, a félreértés, a csalódás, a csalás lakik. A hang birtokosa az én reménytelenül másfajta, de megváltozhatatlan természetével szembesül: azzal, hogy a személyes nem a "vágyom, tehát vagyok", nem a megalapozó anyai szeretet mentén képződik ki, hanem a személyességet definiáló vágyartikulációkat megelőzi, alaptalansággal megalapozza egy természete szerint labilis, félrevezető gesztus, a csalás. Nem arról van szó, hogy az embert olykor megcsalják és ő maga is megcsal másokat, hanem arról, hogy az ember, pontosabban minden egyes ember személyes létének alapja a csalásban rejlő bizonytalanság. Egy József Attilánál nagyon régi és többször ismételt elv visszavonása történik itt, mely úgy hangzott egykor, hogy "Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat". Ez az elv azt állította, hogy az Én kidolgozása a Másikkal való megszólítottság-viszonyban történhet, és innen épülhetne fel a személy rendszere, az Én grammatikája. Most a Kései sirató végén egyértelművé válik, hogy a személy stabil, koherens volta is lehetetlen, a személy nem egy rendre, hanem sokkal inkább a hiányra, rendetlenségre adott értelmező-elfedő válasz, azaz retorikai természetű. Az utolsó sor összefoglalja a végeredményt, a szelf reménytelenségének a felfedezését:

Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.

Animáció: A Kései sirató utolsó sorainak szerkezete