Bókay Antal

Énszerkezet, önteremtés - József Attila üzenete

A "romantika" a szimbolikus-szecessziós költői beszédmód, Ady, Babits verselési módja, a megokolás nélkül áradó hangulatok, érzések világa. Ezzel szemben áll a minden ízében megokolt, azaz megformált, megszerkesztett vers. Erre költőnk egy népdalt hoz fel példának:

"De van egy (s valószínűleg több) magyar népdal, amelyet itt zarathusztrai magányomban állandóan fuvok: Nagykállóban egy torony van - Közepében egy óra van - Köröskörül aranycsipke - Rászállott egy bús gerlice. - Hát itt a népköltő egy bötűt sem mond arról, hogy fáj a szíve (amilyen elemekből ma már Freud és a pszichoanalitikusok tanainak ismerete után könnyű verset írni s az ilyen versek egymástól csupán nyelvileg különböznek), ez a vers csupán tényekben állítja magát, pedig költője biztos hogy nem ismerte a konstruktivizmust. De ismerte a konstruktivitást."

A "fáj a szíve" újra a hangulatok, az éjszaka nyíló áloé virágok költészete lenne, amellyel szembe van állítva a "konstruktivitás", a szerkesztettség. Saját költészete kapcsán a következő döntésre jut:

"arra törekedtem, hogy minél tényszerűbben fejezzem ki az elmondandót, még pedig a szimbólumi lehetőségek kizárásával, vagyis hogy az elmondott tény minden mellékgondolat kizárásával jelentse az érzést..."

Abszolút világos beszéd: célja a kora-modern költészet legfontosabb eszközének, a szimbólumnak a kizárása, a tárgyak titokzatos lelke helyett ettől kezdve a tárgyak lényegi szerkezete lesz a döntő, valami mélyre hatoló tényszerűség, a világ nagyon pontos poétikai felmérése a cél. Ez a költészet "minden mellékgondolatot kizár", a lehető legszigorúbban csak azt mondja, amit mondani kell, azért, hogy a belső világ tárgyiasult rendje a lehető legtisztábban megjelenhessen.