Ki hype Londonban? - Trendi írók, unt mamutok

Na most tegyük szívünkre a kezünket: mielőtt a gyönyörű Keira Knightley szexi zöld estélyiben és félreérthető pózban a könyvespolcra nem szegeződött a Vágy és vezeklés szuggesztív jelenetében, hallottuk mi egyáltalán Ian MacEwan nevét? "Nem kérdés, Ian MacEwan uralta az elmúlt évtized brit irodalmát"- értékelte ehhez képest a helyzetet múlt év végén a tekintélyes Guardian kritikusa. Az angol egyik legfontosabb írónemzet, mégis úgy tűnik, mi lemaradtunk Byronnál. Pedig most is történik ott valami, hogy mást ne mondjunk, az utóbbi öt Nobel-díjból hármat brit szerzők zsebeltek be. Az irodalmi díjak persze nem mondanak sokat arról, hogy mit olvasnak az emberek a londoni metrón, melyik könyvet veszik meg a feleségüknek, kit sztárolnak és kire húzzák az orrukat. Mi megpróbáltuk feltérképezni London irodalmi életét: íródinoszauruszok és friss hangok Harry Potteren innen és Nobelen túl. Tarts velünk, légy képben.

Ősszel két olyan esemény is történt az irodalmi életben, amely fókuszba emelte a briteket: Nobel-díjat kapott Doris Lessing, és meglátogatott minket Salman Rushdie - mi pedig zavarunkat leplezendő, karácsonykor halomba vásároltuk e két szerző műveit. Hogy ezzel jobban megismertük-e a kortárs brit irodalmat, kérdés, de legalább felmértük hiányosságainkat, így meg sem lepődtünk, amikor a Jane Austen Büszkeség és balítélet-ét is vászonra álmodó Joe Wright új filmje kapcsán Ian McEwan neve is beúszott a képbe.

Pedig nem vagyunk ám annyira lemaradva: sok brit szerzőt úgy ismerünk, hogy nem is tudunk róla. Az angoloknak ugyanis megvan az a jó szokásuk, hogy imádják az adaptációkat: A Gyűrűk ura, Napok romjai, Az angol beteg, Trainspotting, az isteni Pop, csajok, satöbbi és a Fociláz vagy a mostani Vágy és vezeklés - egészen szép brit irodalomtörténet.

Persze nem minden nagyra tartott vagy éppen trendi regényből készül film... 2006-ban a tekintélyes brit hetilap, a The Observer készített egy felmérést: 150 jeles íróembert kértek föl, hogy szavazzanak az elmúlt 25 év legjobb brit (az ő értelmezésükben angol, skót, ír, plusz a Nemzetközösség) regényére.

A győztes JM Coetzee lett, a Szégyen-nel: az idős dél-afrikai író persze nagymértékben köszönheti ismertségét 2003-as Nobel-díjának, de az ő első helyével nem vitatkozik senki. Coetzee ugyanis olyat tud, amit kevesen az írók közül: egymás után megjelent könyvei mind jók, három regényéből bármelyiket tekinthetnénk főművének. Ennek is köszönheti, hogy kétszer is megkapta a legrangosabb brit irodalmi díjat, a Bookert.

Dél-afrikai lévén mindig Dél-Afrikáról ír, akkor is, amikor nem: A barbárokra várva című regénye az akkor még uralkodó apartheid rendszer színtiszta allegóriája. Egy fiktív távoli világban játszódik, ahol a hatalom a barbárok fenyegetéséből nyeri legitimitását. Másik két fontos kötete a Michael K. élete és kora és a Szégyen, mindkettő színhelye Dél-Afrika, az egyik a polgárháború, a másik az apartheid utáni kiüresedés időszakát használja díszletnek.

A posztkolonializmus légkörében Coetzee népszerűsége érthető, de az olvasók nagy része nem emiatt szereti az írót, hanem inkább az emberi mozzanat fogja meg őket: a Szégyen akár máshol is játszódhatna - ahol elképzelhető, hogy egy idősödő, csalódott egyetemi tanár összejön egy tanítványával, összeomlik a karrierje, és egy elhagyatott farmon megerőszakolják a lányát. A regény éppenséggel lehet egy tehetetlen, szégyenben élő ország allegóriája is, de épp annyira benne van az átváltozás kafkai hirtelensége és érthetetlensége, csak Coetzee-nél nem bogár lesz Samsa vagy perlik K-t, hanem a szégyen alázza meg a hőst. Coetzee-t az angolok saját Kafkájuknak tekintik.

Coetzee híres szerénységéről

Bezzeg Martin Amist sokan utálják, a Guardian éppenséggel a fat-arse (kb. seggfej) kifejezést emlegeti az íróval összefüggésben, az olvasók sznobnak és sekélyesnek nevezik, ráadásul Rushdie-val és McEwannel együtt úgy ülnek hárman az irodalmi maffia közepén, mint hízott pók a hálójában. Nem vet rá jó fényt, hogy sztáríróként vonult be tavaly manchesteri egyetemi katedrájára (kreatív írásgyakorlatot oktat), óránként 3000 fontos honoráriumért, zavarbaejtő a viszonya a faji kérdésekhez, ráadásul apukája Kingsley Amis, szintén a kánon élén elhelyezkedő, Booker-díjas író.

Pénz

Amist sokan tartják önteltnek

A (megosztott) harmadik helyen Anthony Burgess áll, teljesen érthető ott, ahol van, és csak azért nem a Gépnarancs-csal (Clockwork Orange) szerepel a listán, mert az jó régen, még 1962-ben jelent meg. Így a késői nagyregény, az 1980-as Earthly Powers került Burgess neve mellé, amely az amúgy eléggé egyenetlenül író Burgess nagyívű, valóban remek munkája, első mondata jó eséllyel versenyezhet a legjobb nyitómondat kategóriájában: "Nyolcvanegyedik születésnapom délutánján, miközben ágyban feküdtem a fiúmmal, jelentette Ali, hogy az érsek látni akar" - indítja sztoriját a regénybeli író, Keith Toomey, akinek az a feladata, hogy írja meg egy pápa önéletrajzát. Eközben persze szó esik homoszexualitásról, egyházról, eutanáziáról, válásról és a XX. század neuralgikus eseményeiről, azaz egy sor kényes témáról, amelyeket Burgess mindig előszeretettel vesz elő, csak itt éppen nincs Moloko tejbár, kevesebb a drog és az erőszak.

Azért Kubrick is hozzáadta a magáét: Mechanikus narancs (trailer)

Az viszont furcsa, hogy Burgess-szel a megosztott harmadik helyet az Amisszal egyidős Ian McEwan kapta meg a Vágy és vezeklés-ért, amely angol eredetiben az Atonement (kb. vezeklés) címet viseli. A magyar fordítás félrevezető Jane Austinos áthallásokat ad a regénynek, lehet, hogy nem minden alap nélkül, hiszen romantikus történetről van szó, de márcsak azért is különbözik tőle, mert majd egy évszázaddal később íródott.

Fura figurája McEwan az irodalmi életnek: az amerikai kritikusok és a brit politikusok odavannak érte, a N. Y. Times rettegett recenzense, Michiko Kakutani isteníti, a konzervatív párti David Cameron fotóztatja magát a könyveivel, de a britek kicsit már húzzák az orrukat, túl sok nekik mostanában a McEwan-brandből. A kortársak közül neki fogy a legtöbb könyve (legújabb novella hosszúságú regénye, az On Chesil Beach az első a brit Amazon listáján, az Atonement a hetedik), az olvasók követik, mit ír, hiszen trendi, a kritikusok meg dicsérik, McEwan szemükben az évtized irodalmát testesíti meg. (Ez a briteknek úgy tűnik, fontos; görcsösen keresik az "era-defining" könyvet és a "zeitgeist" szerzőt - vagyis a korszellemet megragadó "nagy" művet.)

On Chesil Beachtúl

Ian McEwan már kezd túl felkapott lenni

És a trendi nagy triász harmadik tagja, Salman Rushdie? Mostanában sokat gúnyolják rocksztár haverjai és érdeklődése miatt (The Ground Beneath Her Feet című regénye a modern rock alternatív történeteként is felfogható), de Rushdie ettől függetlenül még mindig a posztkolonializmus egyik legnagyobb helytartója Londonban. Utolsó regénye, a Sálimár, a bohóc két és fél évvel ezelőtt jelent meg (az Ulpius jóvoltából nálunk is olvasható). A kötet kedvező kritikai visszhangot kapott, mert visszavezeti az olvasókat Rushdie legjobb regényének tartott, Booker-díjjal is kitüntetett Az éjfél gyermekei-nek félig politikatörténeti, félig mágikus realista keverékéhez, amely híressé tette őt. Rushdie remek író, csak állandóan dekoratív nejével, a modell Padmával fényképeszkedik (legalábbis tavalyi szakításukig), és különben is - Booker-díja már 26 éves...

Rushdie és Padma

Kazuo Ishiguróval is ez történt: elismert író, de nem hype már - noha a The Observer listáján két (!) regénye is előkelő helyet foglal el (megosztott harmadik, negyedik). A Nagaszakiban született japán-brit író nevét mi a Napok romjai című film miatt ismerhetjük leginkább: az Anthony Hopkins és Emma Thompson zseniális szereplésével készült alkotás a háború előtti Anglia egyik nácibarát arisztokratájának - és alkalmazottainak - életébe enged bepillantást.. Valamilyen rejtélyes okból nálunk a gyönyörű The Remains of the Day az idétlen A főkomornyik szabadsága címmel jelent meg, szerencsére a filmadaptációnak normális címet tudtak adni (Napok romjai). Magyarul megjelent másik kötete, az Árva korunkban (When We Were Orphans) egy Kínában játszódó történelmi krimi ellopott kisfiúval, ópiummal és furcsa kínai szexuális szokásokkal, ezt a regényt is ajánljuk.

Kazuo Ishigurónak fantasztikus a képzelőereje

Ishiguro legújabb kötete már kicsit elvontabb: jövőben játszódó anti-utópia, de Ne engedj el címmel ez is megjelent magyarul. Ishiguro neve most nem annyira forog az irodalmi körökben, de ez annak is betudható, hogy a Ne engedj el két éve jelent meg. Mesélő tehetségét és ragyogó stílusát nem kérdőjelezi meg senki, és mivel nem irritálóan trendi, nem is akarják ráhúzni az olvasók a vizes lepedőt. Ishiguro kezd klasszicizálódni.