Újabb csúcsot döntött az új fertőzöttek száma Ukrajnában
Gyors ütemben terjed a járvány, és már csak kevés szabad kórházi ágy van.
![](https://cdn.origo.hu/2020/11/xMyS_5lk_N--HZUiuZKdlsDJsUJXouefJI3plgcEVMM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA4NmMyNTc4NDhjZTQ1MzViNGNiODAzODYxZGRmYzU0.webp)
Gyors ütemben terjed a járvány, és már csak kevés szabad kórházi ágy van.
Ukrajna a betegek számában a harmadik helyre került az európai országok között.
Kikérjük magunknak, hogy Grezsa István miniszteri biztost nem engedték be Ukrajnába, és három évre kitiltották az ország területéről - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.
A beutazási tiltás kizárólag a miniszteri biztos személyére vonatkozik.
Kijevben regisztrálták a legtöbb új esetet.
Az ukrán elnök és hivatalvezetője ugyanazon a napon, november 9-én hozták nyilvánosságra, hogy pozitív lett a tesztjük.
A halálos áldozatok száma megközelítette a 11 ezret.
Először csak két játékos püfölte egymást, majd a két csapat edzői stábja is bekapcsolódott.
A legtöbb új beteget a fővárosból jelentették.
Az aktív betegek száma 300 ezer fölé emelkedett.