Emelkednek a bérek a Dunaferrnél is, mutatjuk, mennyivel
A társaság túlélte a válságot és növekedési pályára állt.
A társaság túlélte a válságot és növekedési pályára állt.
A fizikai dolgozók 50 ezer, a szellemi foglalkoztatottak 40 ezer forint emelést kaptak.
A nőknél a Vasas otthon, a Jászberény idegenben nyert.
Az érdekképviselet elnöke kevesellte az 1,7 százalékos béremelést.
A belső tűzoltóságot, a csomagolást, az ércelőkészítést és hulladékgazdálkodást bízzák külső cégekre.
Varga Mihályt kikosarazták, az asztalra került a Malév és Paks is.
Megkezdődött a létszámleépítés második üteme.
Eddig 158 embernek kellett mennie, de itt a második kör.
Kommunista diadalmenetből kapitalista haláltusa - nagyjából e két végpont között járt be kalandos utat a Dunaferr az elmúlt 60 évben. Látványos képek és videók a vasműről, ahogy még sosem látta.