Két magyar egyetemet is becsaptak Sargentiniék
Az egyetemek tiltakoznak az ellen, hogy a holland EP-képviselő politikai játszmákhoz használja fel őket.
Az egyetemek tiltakoznak az ellen, hogy a holland EP-képviselő politikai játszmákhoz használja fel őket.
Az Európai Parlament meg akarják bélyegezni a magyar embereket, amiért következetesen elutasítják a bevándorlást.
A jelentéssel azért támadják Magyarországot, mert hazánk megvédte a határait és nem akar migránsokat befogadni.
Szijjártó Péter szerint Macron és társai a szakadékba vezetik Európát.
A közelgő EP-választások egyik tétje a Soros-párti politikusok számának csökkentése lesz.
Azért támadják hazánkat, mert a kormány elutasítja a migránsok kötelező jellegű betelepítését.
Ez az első eset, hogy van összeurópai téma a választási kampány alatt. A Fidesz növelheti a mandátumai számát.
Véleménye alapján a Jobbik mindenkori vezetését szakmaiatlanság jellemzi, ezért is szakított a párttal.
A volt jobbikost költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával is vádolják.
A külügyminiszter szerint a LIBE-jelentésből hiányzik a valóság.