Háborús bűnök és népirtás támogatásával vádolnak egy erdélyi magyar politikust
Tamás Sándort délelőtt hívták be a brassói ügyészségre.
Tamás Sándort délelőtt hívták be a brassói ügyészségre.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház nagyreményű ökoszisztémát épített ki Romániában.
1990 óta a román parlament tagja volt.
A közép-európai népek egyesítésével akarta megvédeni a nyugati civilizációt a törököktől.
Azt viszont továbbra is fenntartja, hogy nem alkudozhatnak Erdélyről.
A vallásszabadság első kinyilvánításának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen beszélt a házelnök.
Ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni a felelősök is - mondta Mihai Tudose.
A Román Akadémia szerint sem kell erről vitát nyitni.
Gazdaságban és kultúrában vissza tudjuk építeni a nemzeti közösséget - mondta a kormánybiztos.
Székelyföld nem létezik - írták egyéb gyalázkodó szövegek mellett.