Fideszes fellegvárakba küldik Orbánt
Fideszes fellegvárakat keres fel a héten, hogy a szimpatizánsokat szavazni küldje. Kampányzáró nagygyűlés nem lesz.
Fideszes fellegvárakat keres fel a héten, hogy a szimpatizánsokat szavazni küldje. Kampányzáró nagygyűlés nem lesz.
A kormányfő megválasztása után szűk körben beszélt erről.
Elkötelezett jobboldali, de nagykövetként a szocialista kormányt is túlélte Trócsányi László leendő igazságügyi miniszter. Állt már bíróságon a Fidesszel szemben is, és mindig meghallgatja az ellenfelet.
Nyolc év alatt jelentéktelen pártból a második legnagyobb parlamenti párttá nőtte ki magát a Jobbik. Megpróbálták karanténba zárni, ez nem sokat ért, a kemény bírálatok mellett pedig a Fidesz éppúgy tett nekik gesztusokat, mint a Gyurcsány-kormány. Milyen a pártok és a Jobbik viszonya?
Szerinte a Fideszen fog múlni, többséget szerez-e az Európai Néppárt.
A párt összes szimpatizánsát felhívják, brüsszeli üzenetüket mindenki megkapja.
Nagy hatalmú Lázár-kancellária jön, három új minisztérium nevét kell megtanulnunk. A kabinetet úgy rakta össze Orbán, hogy bebiztosítsa a 2018-as győzelmet.
A Jobbik szerint semmilyen módon nem vettek részt a tüntetésen, pedig egyik képviselőjük még beszédet is mondott.
Tényleg annyira utálják a cigányokat a jobbikos főiskolások? És a fideszesek vajon vallásosak? Töltse ki tesztünket, és lepődjön meg, mennyire látja jól vagy rosszul ezt a korosztályt.
Rogán Antal vezeti a Fidesz képviselőcsoportját, derült ki az alakuló ülésen.