A Ford Mustang akkora pofont adott a német autóknak, hogy a fal adja a másikat
Hazai pályán verte laposra a német konkurenciát.
Hazai pályán verte laposra a német konkurenciát.
Sok újítást hozott a Kuga frissítése. Élőben láttuk.
Mark Fields, a Ford elnök-vezérigazgatója nyilatkozott az Origónak a Mobil Világkongresszuson.
Háromból öt térségben jelentősen növelték az eladásaikat.
Európa egyik legnagyobb autós tesztközpontjában jártunk, pedig ide ritkán szoktak idegeneket beengedni.
Az amerikai autógyártó nem tudta megvetni a lábát Japánban és Indonéziában.
A katasztrófa sújtotta területen a segélycsapatoknak az autóból sem kéne kiszállni.
A Suzuki, a Ford, a Skoda és a Volkswagen is jó helyen végzett.
Józanul is át lehet élni, hogy milyen érzés lenne betépve vezetni.