Megtévesztők lehetnek egy ismert szőnyegáruház reklámjai
A cég a GVH szerint többek között ál-végkiárusítással és fiktív akciókkal próbálhatja meggyőzni a fogyasztókat.
A cég a GVH szerint többek között ál-végkiárusítással és fiktív akciókkal próbálhatja meggyőzni a fogyasztókat.
Ezt állapította meg az európai versenyhatóságok közös vizsgálata, amelyben a Gazdasági Versenyhivatal is részt vett.
Az adóhatóság jelenleg költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz az ügyben.
Az Alza.hu agresszíven, javarészt valótlan tartalmú üzenetekkel sürgette felhasználóit mihamarabbi vásárlásra.
A nemzeti versenyhatóság szakemberei a magas árak mellett számos más problémát is feltártak.
A baloldali milliárdos mindent megtesz Gyurcsány és jelöltje kedvéért.
A baloldali milliárdosnak Márki-Zayra bőven van pénze, de a gazdák megkárosítása miatt rá kiszabott bírságot nem akarja kifizetni.
A baloldali milliárdos - egy másik, köztörvényes ügye miatt - korábban házi őrizetben is volt.
A versenyhatóság és az önkormányzati szervezet közös erővel törekszik majd a verseny tisztaságának fenntartására.
Az Origo egyik leleplező cikke miatt lépett a Gazdasági Versenyhivatal.