Iraki migránsok önvezető autókba rejtett pokolgépekkel akartak tömegbe hajtani Angliában
A közösségi médián keresztül, az Iszlám Állam hatására radikalizálódhattak.
A közösségi médián keresztül, az Iszlám Állam hatására radikalizálódhattak.
A terrorista részt vett a 130 emberéletet követelő párizsi merényletsorozat kitervelésében.
Ikaika Erik Kang a vád szerint bizalmas információkat is átadott a dzsihádistáknak.
A semlegesített célpontok között más iszlamista terrorszervezetek tagjai is lehettek.
A francia hadsereg egy bevetése során ölték meg Mohamed Ag Almúnert.
Majdnem 900 épület sérült meg.
Közülük majdnem félezren az Iszlám Állam terroristái voltak és onnan tértek haza. A brit hatóságok pedig beengedték őket
Az iraki származású férfiakat háborús bűncselekményekkel vádolják.
A legaggasztóbb Berlinben a helyzet. Az Iszlám Állam ráadásul menekültnek hazudja a terroristáit.
A merénylők kiskorúak voltak. A hírhedt terrorszervezet már kamaszok toborzására is programot dolgozott ki.