Folytatódik a magyar gazdaság növekedése
A szakértő elmondta, hogy az év első öt hónapjában 2,7 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakának adatát.
A szakértő elmondta, hogy az év első öt hónapjában 2,7 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakának adatát.
Franchise hálózatot építenének.
Kezd kilábalni a mélypontból a kiskereskedelmi forgalom.
Az országban mindenütt érvényben voltak a kijárási korlátozások, ezért tört meg áprilisban a lendület.
A naptárhatástól megtisztítva, főként a húsvéthatásnak köszönhető az emelkedés mértéke.
A kiskereskedelem minden területén jelentős növekedést mutattak ki.
6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelem februárban.
Idén akár több mint 50 milliárd forintot is költhetnek a magyarok élelmiszerre.
2017 novemberében is 6 százalék feletti növekedést volt.