zsarolás 2021. 05. 25.
Életveszélyesen megfenyegettek egy apartmanost, százezreket zsaroltak ki tőle
A zsarolónak az egyik barátja is segített.
A zsarolónak az egyik barátja is segített.
Erőszakkal vettek el a férfitól több százezer forintot.
Tegnap óta nem látta senki.
Az ügyészség javasolta a letartóztatását.
A két fiú nem tudott arról, hogy a nőnek mind a kettejükkel viszonya van.
Az eredeti ár több, mint tízszereséért adott el nekik ágyneműket.
Biztonsági övet sem használtak az út során.
Rosszul rögzítette a pótkocsit, amely a sínen ragadt, ennek ütközött neki az érkező.
Egy VII, kerületi kisboltba próbált betörni.
Hat év börtönt kapott, emellett élete végéig a szexuális bűnözők listáján marad.