A Mercedes, a Ferrari és a McLaren már ébredezik a téli álomból
Négy motorgyártóból már három bejelentette, hogy életre keltették az idei erőforrásaikat.
![](https://cdn.origo.hu/2020/01/uTLfxvVby_Y0r8DWmLbkjUZNlaLN58KT-DdmHcUZ2ac/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5NDZkOTI2ZGExNzQxYjZiMWI5MDk0NDA0NWNiYWRj.webp)
Négy motorgyártóból már három bejelentette, hogy életre keltették az idei erőforrásaikat.
A brit pilóta szerint egyelőre nem tárgyalnak a szerződéshosszabbításról.
Összeül a Daimler igazgatótanácsa, a téma pedig a gyári istálló jövője lesz.
Nico Rosberg szerint igen, a Mercedes korábbi ügyvezetője viszont nem tudja ezt elképzelni.
Olasz lapértesülések szerint a Mercedes bajnoka a korábbinál nagyobb igényekkel állt elő.
Nehezen indult, de az elmúlt évek során mindent megnyert az Ezüstnyíl.
Nico Rosberg váratlan visszavonulásában is rögtön a kínálkozó lehetőséget látta.
Egy korábbi versenyző méltatta a jelenlegi autókat, de megidézte a kedvenc korszakát is.
Nem Hamilton a legjobb barátja, de jól együtt tud dolgozni a hatszoros világbajnokkal.
A Mercedes támogatottja nehezen viselte a tavalyi évet, nem volt biztos a visszatérésben.