Tarlós István: Teljesen hiteltelen az ellenzék kampánya
A főpolgármester szerint azok beszélnek változásról, akik 2010 előtt tönkretették a várost.
A főpolgármester szerint azok beszélnek változásról, akik 2010 előtt tönkretették a várost.
A budapestiek elégedettek a főpolgármesterrel, a kerületekben is a fideszes jelöltek állnak jól.
Az induláshoz szükséges ajánlások több mint kétszeresét, több mint 12 ezer aláírást hétfő délelőtt adják le.
Erősödés helyett a belső hatalmi harcok dominálnak majd az ellenzék soraiban Deák Dániel szerint.
A választási irodáknak három napjuk van arra, hogy ellenőrizzék az aláírt íveket.
3 budapesti kerületben már a 2019-es Önkormányzati választás kampányának első napján le is adta az ajánlóíveit a Fidesz.
Elkezdődött a kampányidőszak.
A teljes összefogásra vonatkozó stratégiájuk megbukott Kósa Lajos szerint.
Komoly indulatokra és hazugságokra számít az ellenzéki pártoktól a most kezdődő kampányidőszakban.
A szakértő szerint ez nagy valószínűséggel a választási eredményekben is megmutatkozik majd.