Egy egész csapat kiszállt a svájci körversenyről a koronavírus miatt
Több csapat versenyzője is megfertőződött.
![](https://cdn.origo.hu/2022/06/KqEOiT3YZdmjX3cio5zx_5Un9DlOkK8Jc5FAUhMJLZw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MwOGJjODYzMTlmMzQ2OGJhNzM1ZWFlNWJmOGEzZDU2.webp)
Több csapat versenyzője is megfertőződött.
Juan Sebastian Molanót később diszkvalifikálták.
2024-ben ráadásul Olaszországból indulna a körverseny.
Wout van Aert már érezte a győzelem ízét, de korai volt az öröm.
A 31 éves bringás négyszeres holland bajnok, és a világbajnokságról mindhárom színű érme van: 2017-ben első, 2018-ban második, 2014-ben pedig harmadik volt.
Hárman sprinteltek a Blockhauson, Carapazt ketten is kikerülték.
Van der Poel és Girmay is szökött, de végül belga győzelem született.
Vincenzo Nibalit utoljára láthatjuk az olasz körversenyen.
A korábbi világbajnoki ezüstérmes is segít Valter Attila csapatának.
Három versenyzőnk is ott lesz hétvégén a hazai utakon a világ egyik legrangosabb kerékpárversenyén.