A The Guardiant továbbra sem zavarja Baranyi Krisztina antiszemitizmusa
A baloldali lap magyarázkodó választ küldött a V4NA levelére.
A baloldali lap magyarázkodó választ küldött a V4NA levelére.
A ferencvárosi baloldali polgármester egy hangfelvétel bizonyítéka szerint gyalázatosan antiszemita sértéseket mondott. Lemondani nem hajlandó, a brit baloldali újság viszont népszerűsíti.
A radikális baloldal szerint a fehér felsőbbrendűséget segítik Csajkovszkij halhatatlan balettjei. Egy másik balettel pedig az a gondjuk, hogy leghíresebb számának a címe: néger gyerekek tánca.
Nem kapott választ a V4NA nemzetközi hírügynökség a kérdésére.
A török edzői stáb egyik tagja a román játékvezetőkre használt sértő kifejezést.
Sebastian Coltescu miatt szakadt félbe kedden a PSG-Basaksehir BL-meccs. Nem ez az első botrány körülötte.
A sportvezető telefonon egyeztetett Aleksander Ceferinnel.
A kereskedelmi tévé továbbra is hallgat a botrányról.
A férfi állítja, ő nem rasszista, csak egy-két sör után mond ezt-azt az ember. Soha többé nem megy meccsre.
Az MSZP elnökhelyettese azzal indokolta, hogy az antiszemita Bíró Lászlót támogatták, hogy Borsodban sok rasszista van.