Egy emberöltőnyi időnk maradt a Föld megmentésére
Mára elfüstöltük a szén és a kőolaj nagyobb részét. A jelenlegi klímahelyzet olyan, mint amikor az ember levelet kap a bankjától, hogy figyeljen, mert kimerül a hitelkerete.
Mára elfüstöltük a szén és a kőolaj nagyobb részét. A jelenlegi klímahelyzet olyan, mint amikor az ember levelet kap a bankjától, hogy figyeljen, mert kimerül a hitelkerete.
Még sosem engedett a világ ennyi szén-dioxidot a levegőbe, Kína megelőzi az EU-t.
A német gyártók ezért a közúti közlekedést is bevonnák az emissziós kereskedelembe.
Több ezer környezetvédő tiltakozott a lengyel falurombolási tervek miatt.
Nagy zöld doboz az éjszakában Düsseldorf határában. Megnéztük, hogyan épül az gáz-gőz erőmű, amellyel három világrekordot készülnek megdönteni.
A klímakutatók szerint ostoba döntés született.
Többet ártanak a kondenzcsíkok, mint amennyire a hajtóművek szennyeznek.
Azért van olyan elképesztő szmog, mert a kínai gyárakból Európába és Amerikába ömlik az áru.
Mindössze 90 cég bocsátotta ki az üvegházgázok nagyobb részét az elmúlt 150 évben. Egy új tanulmány lerombolja azt a mítoszt, hogy senki sem felelős a klímaváltozásért.
Még idén elindítja a világ első sarkvidéki fúrótornyát a Gazprom. Az arktiszi gáz és olaj kitermelése a kegyelemdöfést jelentheti a Föld légkörének.