Szijjártó Péter: Fenn kell tartani a magyar külpolitika szuverenitását a biztonsági kihívások kezeléséhez
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Európa ma van a legrosszabb helyzetben a hidegháború lezárása óta.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Európa ma van a legrosszabb helyzetben a hidegháború lezárása óta.
Így lehet a legközvetlenebbül befolyásolni a kormány politikáját a Fidesz alelnöke szerint.
Magyarország a nemzetközi konzervatív ébredés és a családbarát politika egyik motorja.
Beavatkozási kísérletek azonban ma is vannak, a dollárbaloldal és a dollármédia ügye pont erről szól – jelentette ki a miniszterelnök.
Újra élesedik a helyzet a déli határon, Brüsszel a gazdaságpolitikai szuverenitásunkat fenyegeti, és a rezsicsökkentést is meg kell védeni.
A Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője szerint el akarják lehetetleníteni hazánkat.
A kormányfő közölte, megvédjük magunkat a szuverenitásunkat aláásó külföldi kísérletektől.
A miniszterelnök a hivatalos közösségi oldalán küldött üzenetet.
A nemzeti konzultáció egységet és erőt teremt, ne táncoljunk úgy, ahogy Brüsszelben fütyülnek - mondta Nacsa Lőrinc az Országgyűlésben.
A cél az, hogy erősebb, védettebb és jobb országot hagyjunk magunk után, mint amilyent kaptunk - mondta a Fidesz frakcióvezetője.