Idén már négy halálos piranhatámadás is volt Paraguayban
A halak emellett húsz embert is megsebesítettek.
![](https://cdn.origo.hu/2022/01/h_zUzMdyJTO4ZfTkNwU-eVWrNbMy_67N-s30XKKOzpo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkNzUxNzYwNDk2YzRiNDFiM2IyNDkzODM0MjhlNGEy.webp)
A halak emellett húsz embert is megsebesítettek.
A takarító benyúlt a tigrishez, hogy megsimogassa.
Akkor támadt az emberekre amikor kivitték a szemetet.
A férfi vérző fejjel feküdt a ház előtt, miközben a kislánya sikoltozott.
El akarta csábítani egy parkba, majd amikor a gyerek ellenkezett, késsel megfenyegette és egy fához vonszolta.
A házi készítésű bombát az iskola egy korábbi diákja készítette.
A fegyveresek motorok százain érkeztek, a támadást még egyetlen terrorszervezet sem vállalta magára.
A két nőt egy szórakozóhelyről követte a támadó, az egyik nővérnek teljesen összetörte az arcát.
Súlyos égési sérülései vannak az arcán, a nyakán, a mellkasán és a karjain. Jobb szemére megvakult és nem tudja becsukni alváshoz sem.
A kamaszok egy égő szemetest helyeztek el az épület előtt, majd pirotechnikai eszközökkel lőttek az épületre.