Lökdöste és leköpte a kalauzt egy férfi, amikor le akarták szállítani a vonatról - videó
Egyszer úgy meglökte a jegyvizsgálót, hogy az egyik utas ölébe esett.
Egyszer úgy meglökte a jegyvizsgálót, hogy az egyik utas ölébe esett.
Újabb üteméhez ért a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása, ez érinti az állomási pénztárakat is.
Az év végéig mintegy 700 milliárd forintnyi vasúti beruházás valósul meg, a fejlesztések a következő években is folytatódhatnak.
Sopron és Fertőszentmiklós között pótlóbuszok járnak.
Budapestről Cegléd és Vác felé is járnak már ilyen vonatok.
A vonatközlekedés felügyeletét ellátó rendszert építettek ki a Ferencváros és Székesfehérvár közötti vasútvonalon.
A tolvajok kihasználták, hogy a vonatok hosszabb ideig állnak az állomásokon.
A megújult Elvira a vasúttársaság egységes jegyértékesítési rendszerében működik majd, összekötve a MÁV mobilalkalmazással.
Kiderült, jogosítvány nélkül vezetett a 19 éves fiú.