Átvette a bajnoki serleget és az aranyérmeket a Videoton
A szervezők Kovács Ferencről is megemlékeztek a kilátogató mintegy 2000 szurkoló előtt.
A szervezők Kovács Ferencről is megemlékeztek a kilátogató mintegy 2000 szurkoló előtt.
A diósgyőriek az okostelefonjaikba temetkezve várták a történet végét.
A 94. percben kieshetett volna a DVTK, de les miatt elvették Rudolf Gergely gólját.
A székesfehérvári legenda Szöllősi Györgynek adta utolsó interjúinak egyikét.
Kovács Zoltán sportigazgató beszélt a BL-ről, a nyári tervekről és Dzsudzsák Balázsról is.
A székesfehérvári volt az utolsó magyar csapat, amelyik európai kupadöntőbe jutott.
Története során harmadszor nyerte meg az NB I bajnoki címét a székesfehérvári csapat.
A Videoton edzője szerint csapata megérdemelte a bajnoki címet.