Csiba László

Van esélyünk az agyvérzéssel szemben?

I. Agyvérzés a történelemben

1953. márciusának egyik hideg délutánján a testőrök egyre nyugtalanabbak lettek. A pártfőtitkár, vagy ahogy egymás közt nevezték, a "gazda", nem jött ki szobájából. Azt már megszokták, hogy dél körül ébred, hiszen az utóbbi években éjfél után érkezett a konvoj a politikai bizottság tagjaival, és csak ekkor kezdődött a hajnalig tartó vacsora, időnként ivászat és tivornya. Igen, Sztálin késői bagoly volt, általában hajnalban került ágyba, lehet, hogy félt a milliónyi áldozat éjszakai szellemétől. A páncélozott ajtó mögül azonban nesz nem szűrődött ki, és a telefont sem vették fel. Sztálin környezete már évek óta észlelte, hogy nincs minden rendben, a pártfőtitkár időnként dekoncentrált, feledékeny. Valószínűleg magas volt a vérnyomása, melyet krónikus bizalmatlansága miatt egyáltalán nem kezelt. Az őrség vezetője végül felhívta a politikai bizottság tagjait, mit tegyen. Egy óra múlva dobogó szívvel betörték az ajtót. Tudták, valamennyien a fejükkel játszanak. Ha Sztálin csak elaludt, holnap az akasztófán végzik, de az egymás válla fölött bekandikáló, kocsonyaként reszkető hatalmasságok (Kaganovics, Hruscsov, Malenkov, Berija) csak egy földön fekvő, nehezen lélegző, üveges tekintetű férfit láttak, aki kétségbeesetten próbálta felemelni bénult kezét. Berija odarohant, csókolgatta a kezet, majd hátralépett és kiköpött. Igen, a világ leghatalmasabb embere nyomorult féregként vonaglott a földön, majd néhány óra múlva távozott az élők világából.

Animáció: Joszif Sztálin 1879-1953

1. ábra