Az Arena Pharmaceuticals cég Belviq márkanevű termékét az orvosok elsősorban elhízott embereknek írhatják fel receptre, akiknek testtömegindexe (BMI) 30 felett van. A túlsúlyos páciensek közül azok kaphatják, akiknek BMI-értéke meghaladja a 27-et, és legalább egy egészségügyi kockázati tényező megjelent már náluk, például a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség vagy a magas koleszterinszint.
A BMI értékét úgy számítják ki, hogy a kilogrammban mért testtömeget elosztják a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Ha egy 180 centiméter magas páciens például 90 kilogramm testsúlyú, akkor BMI értéke 27,8, ha pedig 100 kilogramm, akkor a BMI 30,9.
A szerrel a klinikai vizsgálatokban szerény eredményeket értek el, testsúlyuk mintegy 5 százalékát sikerült lefogyniuk azoknak a pácienseknek, akiknél eddig alkalmazták.
2010-ben még elutasította az FDA a Belviqet, mert az állatkísérletekben felmerült, hogy használata vezethetett az észlelt daganatok kialakulásához. Ezt követően a San Diego-i székhelyű Arena újabb adatokkal egészítette ki az FDA-hoz beadott tanulmányát. Így a gyógyszerügyi hatóság már bizonyítottnak találta, hogy a szer emberi alkalmazása kellően biztonságos.
A várhatóan 2013-ban piacra kerülő gyógyszer az agyban blokkolja az éhségérzetet, már kisebb mennyiségű ételtől jóllakottnak érzi magát használója. A szer mellékhatásai között felsorolják a depressziót, a migrént és enyhébb memóriazavarokat. A gyártónak további vizsgálatok lefolytatását írta elő az FDA, egyebek közt az egészségre gyakorolt hosszabb távú hatásáról.