A cigi helyett a géneket okolják a rákért az emberek

Az emberek saját életmódjuk helyett inkább a génjeiket és a környezetüket okolják a daganatokért, és hajlamosak füllenteni alkoholfogyasztási szokásaikról - többek között ezekről a problémákról esett szó az Európai Orvosi Onkológiai Társaság (ESMO) Bécsben rendezett konferenciáján, ahol a rák megelőzésének aktuális kérdéseit, gyógyításának ígéretes új módozatait vitatták meg a szakértők.

A European Society for Medical Oncology közelműltban megtartott konferenciájának egyik fő témája volt a rosszindulatú daganatos betegségek megelőzése, különös tekintettel az életmódbeli kockázati tényezők - az elhízás, az alkoholfogyasztás, és természetesen a dohányzás - szerepére. A prevencióval foglalkozó ülésszakon komoly vita bontakozott ki az aszpirinnak a vastagbél- és végbélrák megelőzésében játszott szerepéről.

Tévképzetek az okokról

A prevencióra összpontosító előadássorozatból kiviláglott: a legnagyobb tömegtájékoztatási feladatot az jelenti, hogy az emberek végre felismerjék az életmódbeli tényezők valódi szerepét a rák megelőzésében. Az ESMO daganatmegelőzési tagozatának vezetője, Hans-Jörg Senn svájci professzor megállapítása szerint az európai emberek nemigen kedvelik a személyes felelősség gondolatát e tárgykörben, vagyis eszük ágában sincs szokásaikon és életvitelükön változtatni a rák megelőzése érdekében. Ehelyett a genetikát és a társadalmat okolják a daganatokért. Ezért Senn szerint életbevágó egészségpolitikai kérdés, hogy az elsődleges prevenció - vagyis a daganatok kialakulásának megelőzésére irányuló törekvés - a tényleges fontosságának megfelelő helyet foglalja el a köztudatban.

Az ír Derek Power és kollégái az ESMO kongresszusra időzítették legújabb eredményeik nyilvánosságra hozatalát, melyek szerint az emberek túlnyomó többségében teljesen téves kép él arról, milyen mértékben befolyásolják a daganatos kockázatot az életmódbeli tényezők. Felmérésük azt mutatja, hogy sokan messze túlbecsülik az örökletes adottságok hozzájárulását, miközben bagatellizálják az elhízás, az alkoholfogyasztás vagy a napon való leégés okozta rizikónövekedést. Power elmondta: a daganatos kockázati tényezők körül régóta lengedező mítoszok némelyike töretlen népszerűségnek örvend. Még mindig sokakban élnek olyan hamis képzetek, hogy a mellet érő ütés, a stressz, a szoros alsónemű, a mobiltelefonok, a génmódosított növények vagy a spray-k hajtóanyagai jelentik a legnagyobb veszélyt. A megkérdezettek - akik között egészségügyi dolgozók is akadtak - 90 százalékban azt állították, hogy a kedvezőtlen genetikai adottságok jelentősen növelik a rizikót, és több mint negyedük vélte úgy, hogy a rákos megbetegedések 50 százaléknál nagyobb arányban örökletes eredetűek. "Szinte hihetetlen, de a kérdőívet kitöltők 15 százaléka gondolta azt, hogy a rák teljes élettartamra vonatkozó kockázatát az egyén nem befolyásolhatja" - emelte ki Power.

Ezek után nem meglepő, milyen válaszok születtek a kockázat csökkentésének lehetséges módozatait firtató kérdésekre. A válaszadók 27 százaléka szerint segíthetnek a méregtelenítő diéták, és 64 százalékuk védelmet remél a bioélelmiszerektől. Valójában ezeket a hatásokat semmilyen tudományos felmérés nem igazolta. Eközben a megkérdezetteknek csak 41 százaléka tudott a vörös húsok fogyasztása és a rák közötti összefüggésről, igaz, a feldolgozott élelmiszeripari termékek és a túlzott sófogyasztás veszélyeivel elég sokan tisztában voltak. A súlyfelesleg és az italozás messze nem az ártalmasságával arányos mértékben szerepel az európai polgárok egészségügyi szemléletében.

Mérsékelt alkoholfogyasztás és rák: a füllentés torzítja a statisztikát

Egy széleskörű, 129 987 személy bevonásával készült USA-beli tanulmány azzal az eredménnyel zárult, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás látszólagos daganatkeltő szerepe nem egyéb, mint statisztikai műtermék. A hiba abból adódik, hogy a válaszadók közül sokan egyszerűen letagadják valódi italozási szokásaikat. Míg a masszív alkoholfogyasztás többféle daganat kockázatával is világos összefüggést mutat, a mérsékelt alkoholbevitellel kapcsolatban megoszlanak a szakértői vélemények. Arthur Klatsky, a mostani felmérés kezdeményezője kénytelen volt belátni: az általuk összegyűjtött legfrissebb eredmények sem fogják eldönteni ezt a kérdést, ugyanis az emberek hajlamosak füllenteni, ha az italfogyasztásukról kérdezik őket.

Nyilvánvaló, hogy a masszív alkoholistáknál akkor is jelentkeznek az ital okozta ártalmak, ha a kérdőívben csak napi két pohár bort vallanak be. Így viszont a válaszokból az a hamis összkép rajzolódik ki, mintha már pár deci ebéd mellett elkortyolgatott vörösbor is jelentősen fokozná a daganatos betegségek kockázatát. Klatsky szerint ezért az emberek jó részének, főleg az 50 fölöttieknek inkább azokat a nagyon is megbízható eredményeket érdemes szem előtt tartaniuk, melyek szerint a mértékkel fogyasztott vörösbor kimutathatóan csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját.

Dohányos orvosok: hiába prédikálnak vizet

Csekély meggyőző erővel tudják pácienseik leszokását támogatni azok az orvosok, akik maguk is dohányoznak - hangzott el egyebek mellett az Ankarai Egyetem orvosi fakultásán dolgozó Dr. Fikri Icli előadásán. Ez volt az egyik ok, ami miatt Icli és kollégái leszokási kampányt indítottak saját medikus hallgatóik körében. Európa egyes országaiban rengeteg orvos dohányzik; Görögországban és Spanyolországban már a férfi orvostanhallgatók között 40 százalék fölötti a dohányosok aránya. Icliék felmérésében a füstölő hallgatók 60 százaléka vallotta úgy, hogy az egyetemen szokott rá a cigarettára, és az évfolyamokon feljebb lépdelve egyre gyakoribbá vált a dohányzás.

Icliék ezért 2007 és 2012 között dohányellenes programok egész sorozatát szervezték egyetemi oktatók, nővérek, hallgatók, pszichológusok, valamint egy szociális munkás közreműködésével. A programsorozat keretében "dohányzás vagy egészség" címen rendszeres előadásokat tartottak, és évente szimpóziumokat szerveztek. A felmérések 2012-re a dohányosok arányának drasztikus, mintegy 50 százalékos csökkenését mutatták; különösen látványos volt a siker a hatodéves hallgatók körében, ahol a dohányhasználat 35 százalékról 8,8 százalékra esett vissza. Mivel a cigarettát sikeresen letevők száma - a kimondottan a hallgatók számára létesített, leszokást elősegítő klinika működése ellenére - nem növekedett az ötéves periódus alatt, a számok azt az eredményt tükrözik, amit a kampánnyal a rászokás megelőzése terén sikerült elérni.

Aszpirin: egy újabb hatás?

Úgy tűnik, hogy az aszpirin, amit a világon számtalan ember szed fájdalomcsillapításra és a szívbetegség megelőzésére, még mindig tartogat meglepetéseket. Gyűlnek ugyanis az adatok arra nézve, hogy e legelterjedtebb nem-szteroid gyulladáscsökkentő szer egyben a vastagbél- és végbélrák, sőt, talán más ráktípusok kialakulásának kockázatát is csökkenti. A konferencia résztvevői között azonban vita bontakozott ki arról, vajon elég erősek-e a bizonyítékok ahhoz, hogy a várható előnyök felülírják a kockázatot, ha milliónyi egészséges ember kezdené el daganat-megelőzés céljából rendszeresen szedni az aszpirint.

A franciaországi Bobigny kórházának gasztroenterológiai osztályán dolgozó Robert Benamouzig professzor kijelentette: az elmúlt húsz év kutatásainak fényében immár megkérdőjelezhetetlen az aszpirinnak a vastagbél- és végbélrák megelőzésében játszott szerepe. Mint utalt rá, 2010-ben jelent meg az a nagy összefoglaló tanulmány, amely a megelőző húsz évben lefolytatott öt klinikai kísérlet eredményeit összegezte, s az ezekben szereplő több mint 14 000 páciens adatai alapján a napi rendszerességgel szedett aszpirin - dózistól függetlenül - 24 százalékkal csökkentette a vastagbélrák előfordulását. Ez a hatás mintegy 8-10 év késleltetéssel 35 százalékos visszaesésként jelent meg a vastagbélrákkal összefüggő halálozásban.

A Tel Aviv-i Sourasky Orvosi Központ professzora, Nadir Arber ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy bár a nem-szteroid gyulladáscsökkentők, azon belül az aszpirin komoly ígéretet jelentenek a vastagbél- és végbélrák megelőzése terén, hatékonyságuk az elsődleges prevencióban még nem nyert kellő megerősítést. Ebből szerinte az következik, hogy a népesség nagy részének nem használna az aszpirin rendszeres szedése, ellenben sokkal többen ki lennének téve a ritka, ám veszélyes mellékhatások - például gyomorvérzés és koponyaűri vérzés - kockázatának. Ugyanakkor Arber szerint is helytálló, hogy egyes jól kiválasztott, emelt rizikójú csoportoknak, például az örökletes bélpolipoktól szenvedőknek, vagy a már igazoltan vastagbél-adenomával, esetleg korábban rákkal diagnosztizáltaknak előnye származhat az aszpirin alkalmazásából. A professzor abban bízik, hogy a jövőben mindennapivá váló genetikai profilírozással ki lehet majd emelni a népességből azokat a fokozott kockázatú egyéneket, akiknek a leginkább a hasznára válhat a rendszeres aszpirin-terápia.