A két McLaren robbantott Abu-Dzabiban
2012. november 02. 10:01
Események
![Forma-1, Lewis Hamilton, McLaren](https://cdn.origo.hu/2024/02/xSHHRWyHvZuZ9DQUqr4CLJh4AY7Bz0OUH2t1EA4IB4o/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q1MmU0ZTQ5ZTY2OTQzZmZiODcxYzI5YTZjN2Q0ZWE0.webp)
Köszöntjük kedves olvasóinkat az Abu-Dzabi Nagydíj első szabadedzéséről élőben készített tudósításunkban! Lassan közeledünk a világbajnokság végéhez, már csak három futam van hátra. Reális esélye már csak két versenyzőnek van a bajnoki címre, Sebastian Vettel 13 ponttal vezet Fernando Alonso előtt. A német nyerte meg az elmúlt négy futamot, ennek ellenére Alonso is magabiztos.
A levegő 32, az aszfalt 40 fokos.
Bár a világbajnoki címről már lemondhatnak, a hátralévő három futamot szeretnék megnyerni, szerintük az autójuk is elég gyors hozzá. Lewis Hamilton szeretne szépen búcsúzni a McLarentől.
2009 óta rendezik meg a versenyt, az eddigi három alkalommal mindig a német indulhatott a pole pozícióból, 2009-ben és 2010-ben meg is nyerte a futamot. Tavaly Lewis Hamilton győzött.
Bár Vettelnek még a számára legkedvezőbb esetben is várnia kell az USA Nagydíjig, csapata már itt megszerezheti a konstruktőri címet. Jelenleg 91 ponttal vezetnek a Ferrari előtt, a McLaren lemaradása további 10 pont. A Red Bull sorozatban harmadszor nyerheti meg a bajnokságot.
A verenyzők többsége a pályára hajt az első ellenőrző körére. A pálya hőmérséklete közben már 43 fokos.
A kínai Hua Ma-csing ismét lehetőség kapott a HRT-nél Karthikeyan autójában, a Marussiánál pedig Pic helyén mutatkozhat be Max Chilton. A Caterhamnél van der Garde vezet Petrov helyett, Bottas ismét megkapta Senna Williamsét, di Restát pedig Bianchi helyettesíti a Force Indiánál.
Alonso autójára például rögtön az edzés elején új orrkúpot szereltek. Talán most a spanyol is elégedett lesz az újításokkal, az Indiai Nagydíj után ugyanis kiakadt a csapatára, amiért nem javulnak látványosan a fejlesztésekkel.
A 21 éves brit versenyző most vezethet először egy Forma-1-es hétvégén, de korábban már négy tesztnapon részt vett a Marussiával. Sokak szerint az idei GP2-es bajnokság 4. helyezettjének nagy esélye van arra, hogy jövőre versenyzői állást kapjon a csapatnál.
Úgy érzi, túl nagy a kormány holtjátéka. A mérnöke azt mondta, jöjjön be a bokszba, megvizsgálják a kormányművet, amit egyébként már az Indiai Nagydíj után ki kellett volna cserélni.
2.27.380-as idővel nyitja az edzést. Ez nyilvánvalóan még nagyon gyenge köridő, a tavalyi első edzést Button 1:40.263-as idővel nyerte.
A korábbi négyszeres világbajnok a Renault Sport főnökével, Jean-Francois Caubet-vel és Mark Webberrel beszélgetett a bokszban. Közben Hua Ma-csing is megfutotta első mért körét, ő Chiltonnál is bő 3 tizeddel lassabb.
1:48.885-ös köre 38 másodperccel gyorsabb, mint a két tesztpilótáé. A többi versenyző egyelőre a bokszban várakozik, de hamarosan ők is elkedik a körözést.
A két Williams és Pérez is elkezdte első mért körét. Vergne közben minden körében javít, most 1:46. 708 a szintidő.
A Williams finn tesztpilótája - aki 2013-ra nagy eséllyel pályázik Bruno Senna helyére - 1:46.085-ös körrel vette át a vezetést. A másik Williamsszel Maldonado a 2., Pérez pedig egy hiba után a harmadik helyre jött fel. Már Räikkönennek is van mért köre, de egyelőre 2,5 másodperccel elmarad a legjobb időtől.
A hétvégén még a lágy Pirellik állnak a rendelkezésükre, de könnyen lehet, hogy ezek csak a második edzésen kerülnek elő.
A jövőre a Sauberhez távozó német rádión panaszkodott erről a mérnökének, aki azt válaszolta, utánajárnak a problémának. Pérez a tempós kanyarokban túlkormányzottságra panaszkodik.
Massa mért köre Bottas mögé, a második helyre volt elegendő, közben Alonso is kihajtott a bokszból. A McLarenek és a Red Bullok még mindig várakoznak.
92 ezredet vert Bottas idejére. Most nagy a forgalom a pályán, a köridők folyamatosan javulnak. Alonso első próbálkozása a 4. helyre volt elég, jelenleg Bianchi és Bottas is megelőzik.
Schumacher, Bottas, Bianchi, Alonso, Pérez, Rosberg, Grosjean, Massa, Räikkönen, Maldonado.
Vettel és Webber a pályára hajtott, a McLarenek pedig követték őket, így végre az élcsapatok is nekiállnak az érdemi munkának.
Két tizeddel volt gyorsabb, mint korábban Schumacher. Hamilton első mért köre a 3., Vettelé az 5. helyre volt elég. Kobajasi Sauberén közben az első fékdobokat cserélték.
Több mint egy másodperccel gyorsabb kört futott Alonsónál, 1:44.001-es körrel állt az élre. Vettel feljött a 2. helyre, de az ő lemaradása is több mint 6 tized.
Az első gumik hőmérséklete viszont alacsonyabb az optimálisnál. A német jelenleg a 11., a legjobb körideje 7 tizeddel lassabb a 6. helyen álló Schumacherénél.
Hamilton tovább javított, 1:43.449 az ideje. Button a 2., de már az ő lemaradása is majdnem 6 tized. Őket a két Red Bull követi, az 5. helyen álló Alonso hátránya jelentős, 1,5 másodperc.
Az állás: Hamilton, Button, Vettel, Webber, Schumacher, Alonso, Bottas, Massa, Hülkenberg, Räikkönen.
Honfitársa ugyanis feltartotta őt a mért körén. Schumacher elnézést kért tőle, de a 20. helyen álló Glock köre már kárba veszett.
Ezért a bokszba hajtott, ahol a Pirelli mérnökei vizsgálják a jobb hátsó gumiját.
Az élcsapatok közül csak a Ferrari tartózkodik a pályán, de Alonso és Massa is viszonylag lassan köröz, valószínűleg alaposan megtankolt autóval tesztelik az újításaikat.
Schumacher tartja az 5. helyét a két McLaren és a két Red Bull mögött, és Rosberg is folyamatosan javít az idején, jelenleg a 7. helyen áll. Hasonló eredménnyel valószínűleg a versenyen is elégedettek lennének, hiszen a legutóbbi három futamon egyetlen pontot sem szereztek.
Ennek ellenére javít a köridején, bár így is majdnem fél másodperccel elmarad csapattársától. Két versenyző kivételével mindenki a pályán van, de csak kevesen javítanak az idejükön. Van der Garde az egyetlen, aki - műszaki hiba miatt - nem futott mért kört.
A 8. és a 9. helyen állnak, Maldonado előbb futotta meg 1:45.347-es körét, ezért sorolják Bottas elé. Hamiltontól több mint 2 másodperccel elmaradnak, ebből is látszik, mekkora különbségek vannak az első edzésen. Button azért tovább javított, így már csak 333 ezreddel marad el Hamiltontól. Alonso pedig az utolsó körével megelőzte Webbert, feljött a 4. helyre.
A végső sorrend: Hamilton, Button, Vettel, Alonso, Webber, Schumacher, Maldonado, Rosberg, Bottas, Räikkönen. A McLaren kezdett tehát a legerősebben, de komolyabb következtetéseket még nem lehet levonni a köridőkből. A lágy gumikat egyik versenyző autójára sem tették fel.
Úgy tűnik, nem csak üres beszéd volt a McLaren részéről, hogy a bajnokság utolsó három futamán a győzelemért szállnak harcba: az Abu-Dzabi Nagydíj első szabadedzését Lewis Hamilton uralta, a második helyen pedig csapattársa, Jenson Button végzett kényelmes előnnyel.
A 32 fokos hőségben futott gyakorlás első felében nem bizonyultak túl szorgalmasnak a csapatok, hosszú ideig nem történt említésre méltó esemény. Az első értékelhető köridőt Jean-Eric Vergne futotta a Toro Rossóval, majd Valtteri Bottas és Michael Schumacher állt rövid ideig az élen. Az élcsapatok közül a Ferrari kezdte meg először az érdemi körözést, de Fernando Alonso csak néhány percig élvezhette az elsőséget: ötven perccel az edzés kezdete után a McLaren is a pályára hajtott, és Hamilton 1:44.001-es körével rögtön az élre állt.
Az edzés hátralévő részében senki nem tudta megszorongatni a britet, aki többször is javított az idején, és végül 1:43.285-ös körrel zárt. Sokáig Button is több mint fél másodperces lemaradással állt a második helyen, végül az utolsó percekben sikerült 3 tizedre csökkentenie a különbséget. A második leggyorsabb autónak a Red Bull bizonyult, de a McLareneket meg sem tudták közelíteni: a világbajnoki éllovas Sebastian Vettel több mint 7 tizeddel maradt el Hamiltontól.
A különböző fejlesztéseket, többek között új első szárnyat tesztelő Ferrari visszafogottan kezdte a hétvégét, az edzés nagy részében feltankolt autóval köröztek, bár Alonso az utolsó körében javított, és sikerült elvennie Webbertől a 4. helyet. Az olaszok másik autójával Felipe Massa a 11. helyen végzett, őt a biztató tempót mutató Williamsek és a két Mercedes is megelőzte. Egyelőre a Lotus sem lehet túlságosan elégedett az eredményekkel: az edzés vége felé egy lassú defektet is összeszedő Kimi Räikkönen több mint 2 másodperces hátránnyal végzett a 10. helyen, Romain Grosjean pedig a 14. lett.
Az első edzésen mindenki a Pirelli közepes keverékű gumijával körözött, délután viszont minden bizonnyal felkerülnek az autókra a lágy abroncsok is, így tovább javulhatnak a köridők.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!