MEXICO CITY, MEXICO - NOVEMBER 01: Nico Rosberg of Germany and Mercedes GP drives ahead of Lewis Hamilton of Great Britain and Mercedes GP during the Formula One Grand Prix of Mexico at Autodromo Hermanos Rodriguez on November 1, 2015 in Mexico City, Mexico. Lars Baron/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Mexikóban már sikerült behúznia a győzelmet a pole-ból Rosbergnek, akire egyedül a módosított stratégiát kifogásoló Hamilton volt veszélyes. A Ferrari versenyzői galibába keveredtek, és célba sem értek: Vettel a rajtnál defektet kapott, majd második kicsúszásával a falban kötött ki, míg Räikkönenen bosszút állt Botttas az oroszországi ütközésért.
Nico Rosberg lett a visszatérő Mexikói Nagydíj első győztese a felújított pályán. A német pilóta az előző három alkalommal nem tudta győzelemre váltani a pole pozíciót, de a 71 körös, Safety Car-fázissal is megszakított mexikói futamon végig maga mögött tartotta a már világbajnok Lewis Hamiltont, aki elégedetlenkedett amiatt, hogy a Mercedes menet közben beiktatott neki is egy második bokszkiállást.
"Pazar verseny volt, élveztem a csatát Lewisszal. Nagyon örülök, hogy nyertem" - értékelt tömören Rosberg. A Mercedes ellenfél nélkül maradt, mivel a Red Bullok nem veszélyeztették Rosberget és Hamiltont, a hétvégét katasztrofálisan lezáró Ferrari esélyei pedig már a rajtnál elszálltak a győzelemre. Sebastian Vettelt meglepő módon lerajtolta a gyengébb Renault-motorral Danyiil Kvjat, majd defektet kapott, miután az első jobbosnál majdnem a fűig letolta a másik Red Bullt. Daniel Ricciardo próbált korrigálni megcsúszás közben, de első szárnyával kiszúrta a jobbhátsó gumit a Ferrarin.
A rajt utáni pillanatok Forrás: AFP/Clive Mason
"Mégis hova a fenébe kellett volna mennem? Esélye sem volt az előzésre" - háborgott a rádión Vettel, Ricciardo ellenben úgy vélte, a német "megérdemelte (a defektet), mert semennyi helyet sem hagyott." Vettel a kerékcserét követően küzdött még a pontszerzésért, ám ez nem jött össze neki saját hibáiból kifolyólag. A 18. körben még megúszott egy megpörgést az egyik gyors kanyarnál, az 51.-ben azonban már nem, és a falban kötött ki, előidézve a Safety Car pályára küldését.
"Az utolsó pillanatban vettem észre Ricciardót, próbáltam több helyet csinálni neki" - mondta lehangoltan az ütközésről Ricciardóval. "Ilyesmit nem lehet szándékosan csinálni, úgyhogy nem hibáztatom érte."
Vettel először nem ért célba idén, összetörte a Ferrarit Forrás: AFP/Yuri Cortez
Vettel idén először nem ért célba hivatalosan – a spái defekt után hivatalosan még rangsorolták –, ezzel elvesztette a 2. helyet is a tabellán Rosberggel szemben, aki végig kontrollálta a futamot, folyamatosan reagálva Hamilton felzárkózási kísérleteire.
Vita Hamilton és a Mercedes között
A német a rajtnál levédte a belső ívet csapattársával szemben, majd stabilan őrizte az előnyt a hétvége korábbi részéhez képest sokkal melegebb aszfalton. Hamilton egyszer sem került támadási közelségbe, de a rádiós beszélgetések alapján nem örült neki, hogy a Mercedes a nagy előny birtokában, a biztonságot szem előtt tartva mindkettejüket kihívta egy harmadik szett gumiért. "Szerintem rossz döntés, de bejövök" - közölte mérnökével a 48. körben, miután feleselve vitatta a döntés jogosságát arra hivatkozva, hogy szerinte jó állapotban vannak az abroncsai. "Alig koptak" - magyarázta a sajtótájékoztatón.
Hamilton ezúttal nem talált fogást Rosbergen Forrás: AFP/Lars Baron
A dobogóra még Valtteri Bottas állhatott fel, miután a Safety Car után legyorsulta a tehetetlen Kvjatot a célegyenesben, átvéve tőle a 3. helyet. A dobogóra vezető útja során a 22. körben taccsra tette a korai váltócsere miatt a mezőny végéről rajtoló Kimi Räikkönent is, mintegy megtorolva a Szocsiban történt ütközésüket, végképp rémálommá téve a Ferrari napját.
Ezúttal fordított volt a történet a finnek között – az 5-ös kanyarnál Bottas próbált beszúrni Räikkönen mellé, aki fordulás közben a hátsó kerekével átbicskázott a Williams első kerekén, és félre kellett állnia a sérült futóművel –, de egyik sem hibáztatta egyértelműen a másikat. A sportfelügyelők vizsgálták az esetet, és a Ricciardo-Vettel ütközéshez hasonlóan nem szabtak ki büntetést egyik félre sem.
A sokáig 3. helyen haladó Kvjat az idei hungaroringi futam után másodjára állhatott volna dobogóra. "Semmit sem tehettem az egyenesben" - mondta szenvtelenül. Mögötte csapattársa, Ricciardo futott be, közvetlenül Felipe Massa Williamse előtt, akit az 51. körben előzött vissza, kihasználva a brazil autóján jelentkező erős gumikopást. "A középső etapban még jobb tempót diktálhattunk volna a keményebb gumikon, de nem tudtuk megmutatni" - nyilatkozta, hozzátéve, hogy szerinte az utolsó etapban célszerűbb lett volna ismét ezt a keveréket használniuk a lágy helyett.
A Red Bull lemaradt a dobogóról, az utolsó körökben bottal üthették Bottas nyomát Forrás: AFP/Mark Thompson
Kettős pontszerzés a Force Indiánál
A Force India mindkét autójával pontot szerzett, velük együtt Max Verstappen és Romain Grosjean egészítette ki az első tíz sorrendjét. A hazai fiú, Sergio Pérez a 8. helyen futott be, és "egyik legkeményebb versenyének" nevezte a mait. "A számításaink azt mutatták, hogy utolérhetem Massát és Hülkenberget, de nem így történt, szóval sok mindent kell kielemeznünk" - mondta. "A stratégia nem volt ideális."
A Lotusok szinte az egész versenyen tandemben haladtak, bár az utolsó körök egyikében a 11. helyen végző Pastor Maldonado majdnem a falba csúszott a 12-es kanyart elrontva. A két McLaren közül csak Jenson Button ért célba, mivel Fernando Alonsónak már az 1. kör végén le kellett parkolnia az MGU-H meghibásodása miatt. Elmondása szerint a csapat előre tudott a problémáról. "Már tegnap este kiszúrtuk, aztán délelőtt megbizonyosodtunk róla, de már nem volt idő az egység cseréjére" - közölte.
Még két futam van hátra a szezonból, legközelebb, két hét múlva Brazíliába látogat a mezőny.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
20:35
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
Újabb izgalmas rajt következik
Köszöntjük olvasóinkat a Mexikói Nagydíj élő közvetítésében! Az időjárási körülmények a tegnapihoz hasonlók, a levegő 20, a pálya 30 fokos. Az ég kék, és csak enyhén felhős, úgy tűnik, a verseny időtartama alatt nem várható eső. A pole pozícióból Nico Rosberg indulhat, de szokatlanul hosszú az út az első kanyarig, így Lewis Hamilton ismét keresztbe tehet csapattársa győzelmi reményeinek.
20:37
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
Mégsem a két McLaren rajtol a mezőny végéről
Miután Kimi Räikkönen műszaki hibák miatt már a Q2-ben kiesett, és sebességváltó-csere miatt visszasorolták a 18. helyre, a Ferrari úgy döntött, egyúttal kicserélnek a finn autójában szinte mindent, amit lehet, így Räikkönen visszacsúszik a 19. helyre, Fernando Alonso mögé, viszont a legfrissebb változatú Ferrari motorral vághat neki a versenynek.
Räikkönen a belső égésű motor, a turbó, a vezérlő elektronika, az MGU-H, az akkumulátorok, és a sebességváltó cseréjével összesen 35 helyes büntetést kap, de ez még mindig semmi Jenson Button 70 helyes büntetéséhez képest.
20:39
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
A legnagyobbak nyerték a Mexikói Nagydíjakat
Amikor Mexikóban F1-es futamot rendeztek, általában a korszak legjobb versenyzői nyerték meg a futamot, ahogy ez az alábbi infógrafikán is látható. Gerhard Berger, a ma Lotus néven versenyző Benetton, és a Pirelli is itt aratta pályafutásuk első F1-es győzelmét.
A helyszínen jelenlévő újságírók közül többen is állítják, hogy még a monzai és az interlagosi futamokat is felülmúlja a közönség lelkesedése. Már pénteken a szabadedzéseket is csaknem 90 ezren tekintették meg a helyszínen, így a hétvége során várhatóan bőven átlépik majd a 300 ezer fős nézőszámot. Nem lenne meglepetés, ha az év végén a Mexikói Nagydíj nyerné az év versenye címet.
A hatalmas közönség miatt természetesen már órákkal a verseny előtt dugók alakultak ki a pálya környékén. Mexikóvárosban üzemel a világon a legtöbb taxi, nagyságrendileg 100 ezer autó áll szolgálatban, de mégis a metró tűnik a legjobb ötletnek, mivel a belvárosból mindössze 5 pesóért, az körülbelül 85 forintért (!) ki lehet jutni a pálya főbejáratához.
A pole-ból induló Rosberg számára minden korábbinál fontosabb lehet, hogy az élen maradjon a rajt után, hiszen így a lehető leghatékonyabb lehet fékeinek hűtése. Ez a leszorítóerő csökkenés mellett a nagy tengerszint feletti magasság egyik következménye.
Pénteken kigyulladt az autója, és forgalomban autózva a hőmérsékletek gyakran felszöknek, így Hamilton mögé beszorulva várhatóan nehezebb dolga lesz. Vettel közben valószínűleg abban reménykedik, hogy kevés Safety Car vagy VSC lesz, mert az edzések alapján a gumijait lassabban tudja felmelegíteni a közvetlen ellenfeleinél.
20:54
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
Lauda aggódik
A Sky Sportsnak elárulta, "abszolút" aggódik, hogy mi történhet pilótái között az első kanyarban, és "100%-ban" arra számít, hogy Nico Rosberg a korábbiaknál agresszívabb lesz.
20:56
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
A Red Bull párosa a legkiegyensúlyozottabb
Tegnap mindössze egy ezredmásodperc választotta el a Red Bull két pilótájának időeredményeit, és Danyiil Kvjat, valamint Daniel Ricciardo küzdelme a pontok tekintetében is nagyon kiegyenlített. Ugyanez nem mondható el a Mercedes vagy a Ferrari versenyzőiről. Íme, milyen arányban szerezték eddig a csapatok pontjait a pilóták:
A Ferrari pilótája a pálya tisztább oldaláról, a 3. rajtkockából indul, kihasználhatja a Mercedesek szélárnyékát, ráadásul már tegnap is azzal bosszantotta az Ezüstnyilak sofőrjeit, hogy reméli, összeütköznek az 1-es kanyarban.
21:00
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
Räikkönen alternatív taktikával indul
Mindenki gond nélkül el tudta hagyni a rajtrácsot, és a mezőny útnak indult a felvezető körre. Kimi Räikkönen a várakozásoknak megfelelően a közepes keverékű abroncsokkal vág neki a futamnak.
21:04
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
Rajt: Rosberg vezet, Vettel beragadt
A német mögött Hamilton, Kvjat, Vettel sorrend alakult ki, de a Ferrari pilótája a későbbiek során további pozíciókat vesztett.
21:05
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
1. kör: Vettel defektet kapott
A rádióüzenete szerint Ricciardo vágta ki a gumiját, ezzel vége a versenyének, hiszen alaposan visszaesik.
21:06
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
1. kör: Alonso máris kiesik
Valószínűleg a sebességváltója romlott el, visszatér a bokszba. Vettel közben lassan, de lecseréltette gumijait, és a mezőny után ered.
21:07
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
2. kör: Rosberg próbál elszakadni
A leggyorsabb kört futotta az élen, 1:25.195-nél jár, 1,3 másodperc az előnye Hamilton előtt. Kvjat hátránya már 3 másodperc, a 4. helyen Ricciardo következik, utána Bottas, Verstappen, Massa, Pérez, Hülkenberg, Sainz a sorrend. Räikkönen a 16. helyen halad.
21:08
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
3. kör: Hamilton nem hagyja magát
Néhány századdal gyorsabb volt Rosbergnél, így a különbség 1,2 másodperc, de még mindig DRS távolságon kívül van. Ricciardo közben azt mondta mérnökének, hogy Vettel nem hagyott helyet neki.
21:09
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
4. kör: Räikkönen fékjei melegednek
Mérnöke arra kérte, hogy próbálja hűteni őket, bár tudja, hogy éppen csatában van. Hamiltoné a leggyorsabb kör 1:24.889-cel, hátránya 9 tizedmásodperc. Bottas támadja Ricciardót a 4. helyért.
21:11
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
Visszajátszás: Vettel túl agresszív volt
A német pilótát Kvjat már a rajt pillanatában lehagyta, Ricciardónak pedig tényleg nem hagyott elég helyet. Defekt miatt kereket kellett cserélnie, hátránya 49 másodperc fölött van.
21:13
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
4. kör: Vettelt nem büntetik
A német versenyzőt vizsgálták a rajt utáni akciójáért. Hamilton újabb leggyorsabb kört futott, és tapad Rosbergre. Vettel közben méltatlankodik a rádión. "Hova a pokolba kellett volna mennem? Egyébként sem volt esélye, hogy megfogjon."
21:15
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
7. kör: Rosberg meglépett, Bottas a bokszban
A német pilóta 1,9 másodpercre növelte előnyét, a gumikkal küszködő Bottas viszont már a 7. kör végén váltott a közepes keverékre.
21:17
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
9. kör: Massa is a bokszban
Korai kerékcserébe próbálják hajszolni a Red Bullokat is. Érdekes taktikai csata bontakozik ki a 3. helyért. Hülkenberg is kiállt a bokszba, így Räikkönen már a 9. helyen halad.
21:19
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
10. kör: Hamilton ismét kezd felzárkózni
A brit pilóta 1,4 másodpercre van Rosbergtől, Danyiil Kvjat pedig 7 másodpercre halad az élen álló versenyzőtől. Daniel Ricciardo is kezd küszködni a hátsó gumikkal, de szerinte egyelőre még folytatni tudja. Bottas közben megelőzte Buttont, és a 10. helyen halad.
21:20
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
11. kör: Megint Hamilton a leggyorsabb
Bottas is szélvészgyors az új gumikkal, de Hamilton egyelőre a legtempósabb, 1:24.256-os idejének köszönhetően megint csak 1 másodperc a hátránya.
21:21
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
12. kör: Rosberg reagál
1:24.012-re javítja a legjobb köridőt, és 1,2 másodperccel vezet. Massa megelőzte honfitársát, Nasrt a 10. helyért, majd a Sauber pilótája ki is állt a bokszba.
21:22
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
12. kör: Vettel tempója nem rossz
A kerékcseréknek köszönhetően még nem érte utol a nála lassabb autókat, ennek is köszönhető, hogy alig vesztett az élen csatázó Mercedesekkel szemben. Jelenleg a 13. helyen halad, 50 másodperc hátránnyal. Räikkönen a 7. pozícióban halad.
21:24
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
14. kör: Még mindig Rosberg diktálja a tempót
A német pilóta már 1:23.634-re is képes volt, 1,8 másodperccel vezet Hamilton, és 8,9 másodperccel Kvjat előtt. Sainz közben járt a bokszban, és pont Vettel elé ért vissza. Ez nem jön jól a Ferrari pilótájának.
21:25
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
15. kör: Hamilton emeli a tétet
A világbajnok 1:23.499-re gyorsult, de alig tudott hozni csapattársán, még mindig 1,7 másodperc a lemaradása. Vettel nagy nehezen megelőzte Sainzot az egyenesben, feljött a 12. helyre, de 1,5 másodpercet vesztett az akcióval.
21:27
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
16. kör: Räikkönent a dobogóért küldik
Kicsit lazíthat a fékek óvásán, és gyorsabban kellene haladnia, mert mérnöke szerint a 3. helyezett Kvjatot is utolérheti a verseny végéig. Jelenleg a 7. helyen áll, az orosztól 23 másodpercre lemaradva.
21:28
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
17. kör: Vettel megpördült!
Vezetői hibának tűnt, miután megelőzte Buttont, és a leggyorsabb első szektort futotta. Ezzel tényleg elszálltak az esélyei, hogy értékelhető eredményt érjen el.
21:30
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
18. kör: Újabb hiba Vetteltől
A stadionban túlcsúszott a rázókövön, láthatóan ritmust vesztett. A 15. helyen halad, a megpördüléssel 18 másodpercet vesztett, így most 1 perc 8 másodpercre van Rosbergtől.
21:31
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
18. kör: Rosberg egyre magabiztosabb
Újabb leggyorsabb körével már 2,8 másodperccel vezet Lewis Hamilton előtt. Aktuális legjobb ideje 1:23.228.
21:32
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
19. kör: Vettel a gumik miatt aggódik
Kockásra fékezte az egyik kerekét, ami rádióüzenete szerint elég rossz állapotban van. Ennek ellenére nem sokat veszít a Mercedesekhez képest, ők továbbra is egymásnak adják a leggyorsabb köröket.
21:34
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
20. kör: Kvjat a bokszban
A 3. helyről állt ki a Red Bull pilótája, elsőként az élen állók közül. Kényelmes előnye volt Ricciardo előtt, és jelentős hátránya Hamilton mögött. Visszaért Räikkönen elé, akit Bottas támad.
21:35
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
22. kör: Bottas visszavágott Räikkönennek
Az Orosz Nagydíjjal ellentétben most ő ütötte ki honfitársát. Räikkönen nem hagyott helyet neki, de Bottasnak sem jutott eszébe, hogy elvegye a gázt. Räikkönen kiesett.
21:37
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
24. kör: Bottas megúszta az ütközést
Rádión arról számol be, hogy minden jónak tűnik az autóval, és továbbra is a 6. helyen halad. Vizsgálják a balesetet, de a Williams mérnöke szerint Bottasé volt az ív. Ricciardo is kijött a bokszba.
21:39
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
25. kör: Vettel nem bír Maldonadóval
Beragadt a venezuelai mögé, és a 13. helyen halad. Verstappen közben kijött a bokszba a 3. helyről, és Rosberget is hívják.
21:40
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
26. kör: Rosberg kereket cserél az élről
Minden rendben zajlott, a 2. helyre tér vissza. Hamiltonnak most esélye lehet elé kerülni, de ez valószerűtlen, nem volt elég közel.
21:42
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
26. kör: Rosberg nem volt pontos
Túlcsúszott a bokszban a megálláshoz kijelölt helyen, álló kerekekkel érkezett a szerelői közé. Vettel közben kamikaze akcióval próbált Maldonado elé kerülni, de ez nem sikerült. Räikkönent és Bottast nem büntetik az ütközés miatt.
21:43
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
27. kör: Hamilton is a bokszban
Nem volt elég előnye Rosberggel szemben, hibátlan kerékcseréje ellenére sem volt esélye, hogy megelőzze capattársát. Sőt a különbség még nagyobbnak is tűnik, mint korábban. Egyelőre Rosberg nyerő helyzetben van.
21:46
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
29. kör: Rosbergnek jól jött a kerékcsere
Nincs mese, Hamiltonnak a pályán kell előznie, ha meg akarja nyerni a versenyt, de a hátránya most nagyobb, mint eddig bármikor volt. 3,5 másodperccel van csapattársa mögött, Vettel közben nagyon szenved a gumikkal.
21:48
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
30. kör: Hamilton rákapcsolt
A verseny új leggyorsabb köre 1:22.1, 7 tizedet hozott Rosbergen egy kör alatt, de továbbra is 2,3 másodperc a hátránya.
21:50
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
33. kör: Kvjat elspórolja a féktávokat
Erről tájékoztatják Valtteri Bottast, és szólnak neki, hogy körülötte mindenki kiállt már a bokszba, és várhatóan már a futam végéig mennek. Közben Sainz Pérezt támadta, és a füvön átvágva meg is előzte a Force Indiát, de a stadionban vissza kellett engednie ellenfelét.
21:53
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
34. kör: Vettel a szétfékezett kerekekkel is gyorsul
Egyéni legjobb idejét érte el, két szektorban is gyorsabb volt korábbi önmagánál, de megint csak utolérni tudta Maldonadót, támadni egyelőre nem. Beragadt a 13. helyen, és a bokszba sem áll még ki, pedig a Ferrari szerelői már körök óta pakolni kezdtek.
21:54
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
34. kör: Vettel ismét kereket cserél
A futam elején történt defekt miatt már másodszor, de innen már végig megy. Hacsak nem jön egy Safety Car fázis, még a pontszerzésre sincs sok esélye.
21:55
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
35. kör: Vettel körhátrányban
Hamilton szempontjából a legrosszabb helyre, a két Mercedes közé állt vissza a kerékcsere után. Érdekes lesz látni, milyen tempóra lehet képes a Ferrarival. Sok tétje viszont nincs.
21:58
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
38. kör: Vettel gyorsabb a Mercedeseknél
Sokkal újabbak az abroncsai, de a futamot vezető Rosbergnek is adott három tizedet. Ha nem nullázza le a futam elején az esélyeit, izgalmas csata is lehetett volna köztük.
22:00
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
41. kör: Pünkösdi királyság volt Vettel tempóelőnye
A Mercedesek már megint gyorsabbak a sokkal újabb gumikkal közlekedő négyszeres világbajnoknál, de Vettel még mindig nem tartja fel Hamiltont. Nem sokkal később előzékenyen félreáll az útjából.
22:03
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
42. kör: Hamilton 1:22 alatt
Újabb leggyorsabb kört futott Lewis Hamilton, 1:21.994-et ért el, de még mindig 2,4 másodpercre van a futamot vezető Rosbergtől. A világbajnokban ma egyelőre nincs benne a győzelem.
22:06
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
43. kör: Rosberg válaszol
Néhány ezreddel megjavítja csapattársa korábbi leggyorsabb körét, most 1:21.932-nél tart. Láthatóan játszik a brit pilótával, amikor Hamilton megpróbálna közelíteni, Rosberg mindig válaszolni tud. Sainz közben kiállt a bokszba, Vettel mögé tért vissza.
22:08
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
45. kör: A Williamsek nem bírnak Kvjattal
Az orosz pilóta továbbra is kényelmesen halad a 3. helyen, és lehet, hogy a Williamsek kiállnak még a bokszba. Közben Sainz lágy gumikkal kergeti Vettelt.
22:09
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
45. kör: Taktikát vált a Mercedes
Rosberg és Hamilton is két kerékcserés stratégiára áll át, először Rosberg cserélt kereket, és kapott vissza közepes keveréket, és a rádió szerint Hamilton is hamarosan követi. Biztonsági okokból dönthettek így, de simán megengedhetik maguknak.
22:12
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
47. kör: Hamilton vonakodva kereket cserél
Rádión visszakérdezett, hogy miért szükséges kiállnia a bokszba, mert jónak érezte az abroncsait. A brit pilótával közölték, a csapat aggódott a kopás miatt, és biztonsági okokból döntöttek így, majd azzal zárták az üzenetet, hogy "ez utasítás." Hamilton valószínűleg nem hisz nekik, mert kétszer is azt kérte csapatától, hogy ellenőrizzék a gumikat, és jelezzenek vissza neki, holott ez az autóban ülve aligha használható információ számára.
22:13
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
48. kör: Hamilton megint ráfaragott a kerékcserére
Rosberg egy újabb leggyorsabb körrel 4,2 másodpercre növelte előnyét. A Sky Sports szerint Hamilton azt mondta a rádión, hogy szerinte a csapat rossz döntést hozott.
22:14
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
50. kör: Hamilton Rosberg után eredt
Leggyorsabb kör a brittől, 1:20.853-nál tart, és újabb leggyorsabb első szektoidővel kezdett. Az 50. kör végén 3,5 másodperc volt a hátránya.
22:16
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
51. Hátsó sor előre fuss!
Ricciardo tisztán megelőzte Massát az 5. helyért, Pérez pedig Verstappent utasította maga mögé. Hamilton 3 másodpercre csökkentette hátrányát.
22:17
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
52. kör: Vettel a falban fejezte be a versenyt, Safety Car
Elnézést kért csapatától, így mindkét Ferrari összetört Mexikóban. Bejött a Safety Car, a Mercedesek és Bottas kivételével sorban jönnek be a pilóták kereket cserélni.
22:20
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
52. kör: Gyanús Vettel bukása
Nem túl jók a TV-s felvételek Vettel kicsúszásával kapcsolatban, de elég furcsán alakult a Ferrari pályája, valószínű, hogy műszaki hiba történt, de ő maga nem utalt erre a rádióüzenetében.
22:22
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
55. kör: Csak Pérez és a Mercedesek nem cseréltek kereket
Egy körrel a többiek után Bottas is rászánta magát a váltásra, így továbbra is Rosberg, Hamilton, Kvjat, Bottas, Ricciardo, Massa, Hülkenberg, Pérez, Verstappen és Grosjean a pontszerzők sorrendje.
Pérez nem ment ki cserélni, kérdezte is csapatát, hogy ez jó döntés-e, azt válaszolták, hogy Grosjean mögé esett volna vissza, ha őt is kihívják.
22:25
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
56. kör: Bottas az újraindításnál támad majd
Szólnak neki a rádión, hogy Kvjat a közepes keverékű gumikat kapta az autójára, amelyeket nehezebben tud felmelegíteni, így küszködhet a verseny újraindítása utáni pillanatokban. A Safety Car továbbra is felvezeti a mezőnyt.
22:27
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
56. kör: A Ferrarinak rosz napja van
Ennyit fűztek hozzá a Twitteren ahhoz, hogy mindkét autójuk összetört, és kiesett a Mexikói Nagydíjon.
22:27
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
58. kör: Folytatódik a küzdelem
Bottas rögtön meg is előzte Kvjatot, és Ricciardo is támadja csapattársát. Hamilton próbálja üldözni csapattársát, de nincs támadási helyzetben.
22:29
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
58. kör: Nasr is búcsúzik
Fékhiba miatt félreállt a stadionban. Közben a Mercedesek is járnak mindenfelé, Rosberg átvágott egy kanyart, Hamilton pedig kicsúszott a stadionban, így eleinte Bottas tartani tudta velük a lépést, de aztán inkább az őt üldöző Red Bullokra figyelt.
22:33
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
61. kör: Bottas lépéselőnyben
A Red Bullok gyorsabbnak tűnnek nála a kanyargós szakaszokon, de az egyenesben nem, és összességében is kezd meglépni a Williams. Hamilton közben üldözi Rosberget, de nem veszélyes rá.
22:36
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
64. kör: Sprintel a mezőny a cél felé
Maldonado majdnem nekiment a falnak, de egyébként a még versenyben lévő versenyzők mindent megtesznek egymás utolérése érdekében, de senki sem tud jelentősen gyorsabb lenni a másiknál, így csak loholnak egymás után a pilóták.
22:37
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
64. kör: Hamilton megint lemaradt
Hibázhatott, mert a középső szektorban 7 tizedet bukott Rosberghez képest, így 1,7 másodpercre nőtt a különbség, pedig már a DRS távolság határán autózott. Bottas már 7,2 másodperc hátrányt szedett össze.
22:38
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
65. kör: A tempó alapján nem lesz nagy változás
Kezdenek elszakadni egymástól a dobogósok, és a Red Bullok sem veszélyesek már Bottasra. Hacsak nem történik valakivel váratlan esemény, Rosberg, Hamilton, Bottas dobogó várható.
22:40
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
66. kör: Hamilton azért megpróbálja
Újabb leggyorsabb kört futott, 1:20:772 az aktuális legjobbja, így 1,2 másodpercre van Rosbergtől. A világbajnok valószínűleg az utolsó méterekig üldözi majd csapattársát.
22:41
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
67. kör: ...és Rosberg nem hagyja
A ma megszokott recept szerint most Rosberg is növelte a tempóját, 1:20.521-re javított, és ismét 1,4 másodperccel vezet Hamilton előtt. Mögöttük Bottas, Kvjat, Ricciardo, Massa, Hülkenberg, Pérez, Verstappen, Grosjean a pontszerzők sorrendje.
22:44
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
69. kör: Maldonado csapattársa pontjára hajt
Nincs túl közel Romain Grosjeanhoz, de a venezuelait ismerve ettől még a francia sem autózhat nyugodtan. Hamilton már 1,5 másodpercre van Rosbergtől, kezd eldőlni a küzdelem.
22:47
november 01, 2015
Vágólapra másolva!
71. kör: Rosberg nyerte a Mexikói Nagydíjat
Végig ellenőrzése alatt tartotta a futamot: Hamilton követte, és Bottas is felállhat a dobogóra. A további pontszerzők sorrendje: Kvjat, Ricciardo, Massa, Hülkenberg, Pérez, Verstappen, Grosjean.
Vettel és Räikkönen balesetek miatt kiesett, és Alonso is feladta a versenyt műszaki hiba miatt.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!