Mercedes driver Lewis Hamilton (front L) of Britain leads the pack at the start of the Formula One Japanese Grand Prix in Suzuka on September 27, 2015. AFP PHOTO/Toru YAMANAKA
Vágólapra másolva!
Egy kemény manőverrel a Japán Nagydíj második kanyarjában az élre állt, amitől a csapattársa hátraesett, és még a 2. helyért is meg kellett küzdenie. A Mercedesek mögött a két Ferrari végzett, a frusztrált Alonso beszólogatott a Hondának a rádión.
Lewis Hamilton a Japánban aratott győzelmével öt futammal a szezon vége előtt 48 pontra növelte előnyét Nico Rosberggel szemben a tabellán. A brit ezúttal csak a 2. helyet szerezte meg az időmérőn, de az első kanyarig tartó sprintben lenyomta csapattársát, aki további két pozíciót vesztett Sebastian Vettellel és Valtteri Bottasszal szemben, így azonnal szertefoszlottak győzelmi reményei.
Hamilton a 41. - kényelmes előnnyel szerzett - győzelmével beérte példaképét, Ayrton Sennát az örökranglistán, és egyelőre nem képes szavakba önteni az érzéseit ezzel kapcsolatban. Annak viszont nagyon örül, hogy a múlt heti szingapúri botlást feledtetni tudták. "Fontos volt, hogy visszavágjunk. A Ferrari hihetetlenül gyors volt az előző versenyen. Az elmúlt napokban vissza kellett térnünk az alapokhoz, és elintézni, hogy erősen érkezzünk ide. Az autó szenzációsan ment" - mondta. A rajtját megköszönte a Mercedesnek, "mivel kemény munkával elérték, hogy minden rendben menjen az indulásnál."
A döntő pillanatok. Kattintson a képre a Japán Nagydíjról készített galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Toru Yamanaka
Rosberg elismerte, hogy "Lewis egyszerűen jobban indult. Jót csatáztunk az első kanyarig, de a másodiknál már övé volt a belső ív. Ez lett a vége. Remek, hogy visszaküzdöttem magam a 2. helyre, mivel a 4. pozíció nem lett volna elfogadható." A vb-címre is halványodnak az esélyei. "Rossz irányba haladnak a dolgok, ma nyernem kellett volna. Nem sikerült, de legközelebb újra megpróbálom" - ígérte Rosberg.
A német a 17. körben fékezte ki Bottast a sikánnál, aki a mezőny többségével ellentétben a második etapra is a közepes keménységű gumikat választotta, Vettelt pedig a kerékcserék második fordulójánál ugorta át egy elévágással. A Ferrari azonnal reagált Rosberg 29. körben megejtette kiállására, de az egy környi eltérés elegendőnek bizonyult a mercedeses számára. Rosberget a futam elején a motor túlmelegedése hátráltatta, ami miatt néhány körre vissza kellett vennie a tempóból.
A megemelt keréknyomás miatti, gumikkal kapcsolatos félelmek egyébként túlzottak voltak, a versenyzők különösebb probléma nélkül, többnyire két kerékcserével teljesítették a távot. Hamilton ugyan panaszkodott vibrációra, de az egy elfékezés következménye volt.
Vettel elégedett
A Ferrari ezúttal nem tudott beleszólni az 1. hely sorsába. Vettel becsülettel hajtott, de az első etapban nem tudta tartani Hamilton iramát, az első bokszkiállásokig 7 másodperc hátrányt szedett össze. Rosberget többé-kevésbé követte, ám támadásra nem nyílt lehetősége.
Lewis Hamilton öröme a célba érkezés után. Kattintson a képre a Japán Nagydíjról készített galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi
"Szeretem ezt a pályát, az itteni szurkolókat és a serlegeket. Sajnos ma nem kaptam nagyobbat" - nyilatkozott jókedvét megőrizve a dobogón. "Összességében nagyon elégedett vagyok a mai versennyel." Mögötte 13 másodperc hátránnyal Kimi Räikkönen futott be a másik Ferrarival, aki a bokszkiállások második körénél előzte meg Bottast egy elévágással.
"Itt nehéz előzni. Sikerült a megfelelő gumikat a megfelelő időben feltenni egy jó kerékcsere során" - fogalmazott. "Örülünk a 3. és a 4. helynek, nem számítottunk arra, hogy Szuzuka a számunkra legkedvezőbb helyszínek egyike lesz."
Kettős pontszerzés a Lotusnál, a Red Bull nullázott
Az 5. Bottas mögött Nico Hülkenberg futott be a Force Indiával, miután az első kerékcseréknél szintén egy elévágásnak köszönhetően mindkét Lotust lehagyta. Az anyagi gondokkal küzdő enstone-i csapat ugyanakkor idén másodszor kettős pontszerzést ünnepelhet, Romain Grosjean-Pastor Maldonado sorrendben érkeztek be a pilótái.
Mindkét Lotus pontot szerzett Szuzukában. Kattintson a képre a Japán Nagydíjról készített galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura
Ehhez az is kellett, hogy a rajt után már az egyenesben zátonyra fusson két versenyző napja: a jól startoló Daniel Ricciardo megpróbált elslisszolni a Felipe Massa és Räikkönen autója közti kis résen át, de balhátsó kerekével nekikoccant a Williamsnek, amitől mindketten defektet kaptak. Csigalassúsággal értek be a bokszba, esélyük sem maradt a pontszerzésre. Rajtuk kívül Sergio Pérez is kénytelen volt beiktatni egy nem tervezett korai bokszkiállást, miután lesodródott az első kanyarnál.
A Red Bull így pont nélkül maradt, mivel az időmérőn elszenvedett hatalmas bukást követően a bokszutcából rajtoló Danyiil Kvjat sem jutott messzire (13. lett). A Toro Rosso párosa ellenben pontszerző lett: a 9. helyet Max Verstappen, a 10.-et Carlos Sainz kaparintotta meg. Sokáig Sainz haladt előrébb, és a Lotusokhoz is közeledett, de a második kerékcseréjére tartva letarolta a bokszutca bejáratánál lévő bóját, amitől megsérült a légterelője. Verstappen a 45. körben előzte meg a sikánnál.
Felipe Massa defektet kapott, amikor koccant Daniel Ricciardo Red Bulljával. Mindketten csigalassúsággal jutottak el a bokszba, esélyük sem volt a pontszerzésre. Kattintson a képre a Japán Nagydíjról készített galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura
A versenyt hivatalosan senki sem adta fel - Felipe Nasr néhány körrel a cél előtt leparkolta Sauberjét a garázsban, de utolsóként rangsorolták. Will Stevens majdnem eldobta autóját az ultragyors 130R-ben, azonban szépen megfogta keresztbe álló Manorját.
A McLaren, vagyis inkább a 11. Fernando Alonso autója rengeteget szerepelt a közvetítésben, ám ennek aligha örülnek a hazai környezetben lévő Hondánál. A spanyol szinte hisztérikusan kritizálta a rádión keresztül a motort, annyira frusztrálta, hogy megint tehetetlen. A verseny után viszont már lenyugodva nyilatkozott.
"A pályán most valóban nincs sok okom az örömre: az egyenesekben simán elmennek mellettünk a többiek, és a kanyarokban is, pedig még hibáznak is közben - elfékezik magukat, sokkal jobban csúszkálnak, mint mi, és mégis megelőznek minket" - mondta a Sky Sportsnak. "Ilyenkor tényleg kínosan érezzük magunkat, mert a többiek lehetetlen módon előznek meg minket."
A Toro Rossókkal nem tudott mit kezdeni Alonso, de Marcus Ericssont végül legyűrte, és Pérezt, illetve Kvjatot is megelőzte. Jenson Button a 16. helyen, Ricciardo mögött ért célba.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Japán Nagydíjról élőben készülő tudósításunkban! Szuzukában szép idő van: a levegő 28, az aszfalt 39 fokos, és süt a nap. A futam közben sem várnak esőt.
08:41
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
A Mercedes visszatért
Úgy tűnik, a szingapúri gyengélkedés csak kisiklás volt, Szuzukában megint a mezőny fölé nőtt a Mercedes. Az időmérőn esélyt sem hagytak a többieknek, majdnem fél másodperccel előzték meg a 3. helyezett Bottast. Rosberg idén másodszor indulhat a pole pozícióból.
08:42
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
Kvjat autóját újraépítették
A szombati balesete után kicserélték a Red Bull túlélőcelláját, az egész hajtásláncot és a váltót is. Az utóbbiakért komoly hátrasorolás járna, de a túlélőcella cseréje miatt úgyis a bokszutcából kell indulnia.
08:48
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
A valódi rajtrács
Kvjat a bokszból indul, Verstappen és Hülkenberg pedig 3-3 rajthelyes büntetést kapott. Ide kattintva megnézheti, hogyan állnak fel a versenyzők a rajtrácsra.
08:55
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
Gond lehet a gumikkal?
A Pirelli nagyobb minimális keréknyomást szabott meg a versenyre, mint egy évvel ezelőtt, ezért több versenyző is attól tart, hogy gondjuk lehet a túlmelegedéssel. Noha a gumik elméletileg biztonságosabbak az elöl 21,5, hátul pedig 20,5 psi-s határértékekkel, Alonso szerint a magas értékek is közrejátszhattak a sok csúszkálásban.
09:02
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
Csak Button rajtol a kemény gumikon
Már megy a felvezető kör, ezúttal mindenki rendben eljött a rajtrácsról. Csak Button kezdi a futamot a kemény keverékű abroncsokkal, a többiek a közepeseket használják az első etapban. A versenyzők többsége valószínűleg kétszer áll majd ki a bokszba.
09:08
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
Rajt: Hamilton az élen, Rosberg visszaesett
A rajt nem volt sima: Rosberg és Hamilton kemény csatát vívott az első helyért, de a német nemcsak a csapattársával szemben veszített pozíciót, Vettel és Bottas is megelőzte. Hátrébb Pérez sodródott ki a kavicságyba, Massa és Ricciardo pedig összeütközött, és mindkét autó megsérült.
09:10
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
2. kör: Bokszban a pórul járt pilóták
Pérez, Ricciardo és Massa is szerencsésen visszatért a bokszba, de rengeteg időt vesztettek. Mindhárman kemény gumikat kaptak, Massa egy új orrkúpot is.
Már 2,5 másodperc az előnye Vettel előtt. Rosberg ott van szorosan Bottas nyomában, már a DRS-sel is támadhatja. Alonso a rajt után a 9. helyre jött fel, de Sainz éppen most előzte meg.
09:13
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
5. kör: A sorrend
A rajt után így alakultak a pozíciók: Hamilton, Vettel, Bottas, Rosberg, Räikkönen, Grosjean, Maldonado, Hülkenberg, Sainz, Ericsson.
09:16
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
7. kör: Alonso: Ez már kínos!
A spanyol mellett legutóbb Ericsson ment el különösebb erőfeszítés nélkül. Alonso a rádión közölte a csapatával, "nagyon kínos", ahogy könnyedén előzgetik őt a többiek. A 11. helyre csúszott vissza.
09:18
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
8. kör: Túl meleg Rosberg motorja
Erre figyelmeztették a bokszból, és a német vissza is vett, hirtelen 2,2 másodperc lett a hátránya Bottas mögött. Az 5. helyen haladó Räikkönen pedig 1,1 másodpercre megközelítette.
09:21
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
10. kör: Hamilton elhúz Vetteltől
Már 5,2 másodperc az előnye, ő a leggyorsabb a pályán. Alonso és Verstappen közben kiállt a bokszba, a vártnál kicsit korábban kezdődnek meg a kerékcserék.
09:23
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
12. kör: Újabb autók a bokszban
Hülkenberg, Button és Nasr is kereket cserélt. A Sauber brazil pilótája épp az előbb előzte meg Ericssont, miután a csapattársa megpördült a Spoon kanyarban.
09:25
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
13. kör: Bottas kiállt Rosberg elől
A Mercedes épp szólt Rosbergnek, hogy elkezdhet újra keményen hajtani, amikor a Williams kihívta a bokszba Bottast. A finn a közepes gumikon maradt, és nagyon gyors a kivezető körén, de Rosberg is remek szektoridőket fut.
09:27
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
14. kör: Vettel kemény gumikra váltott
A legutóbbi körében már 1 másodperccel lassabb volt Hamiltonnál, és 7,5 másodpercre nőtt köztük a különbség. A Ferrari most behívta a bokszba, a Mercedesek egyelőre nem cserélnek kereket. Vettel kiállása nagyon gyors volt, csupán 2,2 másodpercig tartott.
09:30
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
15. kör: Rosberg Bottas elé kerülhet
Jó volt a tempója az előző körökben, van rá esély, hogy a Williams elé tér vissza a bokszkiállása után. A Mercedes épp most szólt neki, hogy a kör végén álljon ki kerékcserére.
09:32
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
16. kör: Bevált a Williams taktikája
Rosberg kiállása jól sikerült, de mégsem sikerült Bottas elé visszatérnie. Eltérő taktikán vannak: Rosberg kemény gumikra váltott, Bottas viszont a közepeseket használja.
09:34
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
17. kör: Hamilton is a bokszban
Csapattársával ellentétben közepes gumikat kapott, és könnyedén megtartotta az első helyet.
09:35
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
18. kör: Rosberg megelőzte Bottast
A Mercedes szólt neki, hogy támadja a finnt, aki védekezés közben tönkreteheti az abroncsait, de ezt már nem kellett megvárni: a sikánnál egy remek manőverrel lepte meg Bottast, és elvette tőle a 3. helyet.
09:37
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
19. kör: A sorrend
A sorrend a bokszkiállások első köre után: Hamilton, Vettel, Rosberg, Bottas, Räikkönen, Hülkenberg, Grosjean, Maldonado, Sainz, Alonso. Hamilton előnye 9,2 másodperc, Rosberg közeledik Vettelhez.
09:41
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
21. kör: Hamilton szárnyal
Egymás után kétszer megfutotta a verseny leggyorsabb körét - legutóbb 1:37.961-es idővel -, és 11 másodpercre növelte az előnyét. Ne feledjük azonban, hogy Vettel most a kemény abroncsokat használja, Hamilton autóján pedig a gyorsabb közepes gumik vannak. Az utolsó etapban fordított lesz a helyzet.
09:45
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
24. kör: Räikkönen Bottast támadhatja
A különbség 0,9 másodperc közöttük, Räikkönen már használhatja a DRS-t. Rosberg közben a legutóbbi körében némileg lassabb volt Vettelnél, pedig előtte folyamatosan közeledett hozzá. Most 1,9 másodperces távolságból követi.
09:51
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
26. kör: Alonso szidja a Hondát
Most Verstappen ment el mellette kívülről az első kanyarban, Alonso pedig mérgesen "GP2-es motornak" nevezte a Hondát a csapatrádión. A spanyol nem is leplezi az idegességét, amiért tehetetlen az őt támadó riválisokkal szemben.
Megsérült az első szárnya, miután a bokszbejáratnál hibázott, és eltalált egy bóját. Räikkönen közben kiállt a bokszba, elévágással próbál Bottas elé kerülni. A Ferrarira megint kemény gumikat tettek fel.
09:56
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
30. kör: Räikkönen Bottas elé került
Egy körrel később a Williams is a bokszban járt, Bottas nem tudta megtartani a 4. helyet. Rosberg is kereket cserélt, ő abban reménykedik, hogy a korai kiállással Vettel elé kerül majd.
09:59
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
32. kör: Rosberg a második
Bevált a Mercedes taktikája: Vettel is kiállt a bokszba egy újabb szett kemény gumiért, és csak Rosberg mögött tudja folytatni a versenyt. Hamilton is kereket cserélt, s bár kényelmes előnnyel vezet, arra panaszkodik, hogy túlmelegszik az autója.
10:02
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
34. kör: Sainz Pérezt támadja
A 9. helyért csatázhatnak, fél másodperc van kettejük között. A Force India azt mondta a mexikóinak, hogy 4-5 körön keresztül mindent kihozhat az abroncsaiból.
10:04
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
36. kör: Hamilton előnye 9,5 másodperc
A legutóbbi körben Rosberg 5 tizeddel gyorsabb volt nála, de a címvédőnek egyelőre nem kell aggódnia. Vettel 3 másodperces távolságból követi Rosberget, hasonló köröket futnak.
10:08
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
38. kör: A sorrend
15 kör van hátra, ők vannak pontszerző helyen: Hamilton, Rosberg, Vettel, Räikkönen, Bottas, Hülkenberg, Grosjean, Maldonado, Sainz, Verstappen.
10:11
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
40. kör: Vettel gyorsabb Rosbergnél
Néhány körön belül a felére csökkent köztük a különbség, a Mercedes most 1,7 másodperccel halad a Ferrari előtt.
10:14
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
41. kör: Buttont is simán előzgetik
Most éppen Kvjattal szemben veszítette el a 14. helyet. A McLaren a Honda saját pályáján is gyatrán szerepel, pedig a japánok egész vezérkara a helyszínről követi a versenyt.
10:16
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
43. kör: Rosberg rákapcsolt
Vettel az előbb 1 másodpercre csökkentette a különbséget, de Rosberg futott két gyorsabb kört, és 2,2 másodpercre növelte az előnyét honfitársa előtt.
10:20
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
44. kör: Egymással csatáznak a Toro Rossók
Verstappen támadta Sainzt, és a sikánnál sikerült is elmennie a csapattársa mellett. A 9. helyre jött fel, miután a mezőny hátsó feléből kellett indulna.
10:22
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
46. kör: Stevens megpördült
A 130R kijáratánál vesztette el az uralmát a Manor felett, és majdnem összeütközött az éppen megérkező csapattársával, de Rossi végül megúszta, és átvette az utolsó előtti helyet Stevenstől.
Körről körre gyorsabb Rosbergnél, már 16 másodperc az előnye. Vettel 2 másodpercre van Rosbergtől, legutóbb 3 tizeddel volt gyorsabb a Ferrari. Már csak 5 kör van hátra.
10:29
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
51. kör: Csaták a mezőny második felében
Ericsson kicsit szélesen fordult a Spoon kanyarban, Pérez pedig kihasználta a lehetőséget, és feljött a 12. helyre. A svéd egy körrel később Kvjattal szemben is veszített egy pozíciót, az orosz azt használta ki, hogy Ericssonnak el kellett engednie Räikkönent.
10:32
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
52. kör: Nasr kiesett
Pedig már úgy tűnt, az összes versenyző célba tud érni a Japán Nagydíjon. Nasr az első kieső, a 17. helyről hajtott a garázsba, és műszaki hiba miatt feladja a versenyt. Közben megkezdődött az utolsó kör, Hamilton győzelmét látszólag semmi nem veszélyezteti.
10:34
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
Hamilton a Japán Nagydíj győztese
Már a rajtnál az élre állt, és ki sem engedte a kezéből a vezetést. Rosberg 18,9 másodperces hátránnyal ért célba a 2. helyen, a további sorrend: Vettel, Räikkönen, Bottas, Hülkenberg, Grosjean, Maldonado, Verstappen, Sainz.
10:37
szeptember 27, 2015
Vágólapra másolva!
Hamilton utolérte Sennát
Ez az idei 8. győzelme, összességében pedig a 41., amivel utolérte példaképét az örökranglistán. A bajnokságban 48 pontra növelte az előnyét.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!