Rosberg elismerte, hogy kisebb teljesítményt adó programon volt, de azt állította, ez nem vonta el a figyelmét „Észleltem a helyzetet" – jelentette ki.
Láttam, hogy Lewis közeledik, ezért olyan hamar lezártam a belső ívet, ahogy csak tudtam, ő ennek ellenére beszúrt a résbe.
A felügyelők szerint versenybaleset volt, ezt én is elfogadom. De le vagyok taglózva, a győzelem a kezünkben, a kezemben volt."
Hamilton úgy érezte, az autója első szárnya már Rosbergé mellett volt, nyíltan azonban nem hibáztatta a csapattársát. „A verseny előtt motorüzemmódot kell választani. Csak az egyik ad maximális teljesítményt, és ő nem arra kapcsolt. Ezért a motorja azon a ponton leszabályozott, amivel vesztett 180 lóerőt" – árulta el. „Emiatt értem utol. Akkor nem az ideális íven haladt, hanem attól kissé jobbra, úgyhogy a bal oldalán sokkal kisebb hely volt, mint a jobbon. Ezért választottam az utóbbit.
17 km/ó-s sebességkülönbségnél minden versenyző beszúrna a résbe."
A Mercedes dupla kiesése révén Räikkönen megelőzte Hamiltont az összetettben, átvéve tőle a 2. helyet, és 13 pontra növelve az előnyét a csapattársával, Vettellel szemben, akinek öt forduló után ugyanannyi pontja van, mint Ricciardónak.
Ricciardo és Vettel rajtavesztett
Az ütközés miatt pályára kellett küldeni a Safety Cart, és amikor a 3. kör végén a versenyirányítás újra elengedte a mezőnyt, a Red Bull és a Ferrari egymásnak feszülhetett. Az élen azonban Ricciardo és Verstappen állt, és szerencséjükre hátvédnek ott volt mögöttük a családtagnak számító Carlos Sainz. Mire őt Vettelnek – aki jól startolt, csak aztán megcsúszott, és hátrébb esett – a 7. körben sikerült megelőznie, Ricciardo már 6 másodperccel vezetett előtte. Räikkönen még 3 körrel később gyűrte le a Toro Rossót, úgyhogy ő a saját csapattársától is további 4 másodperccel lemaradt.
Ricciardo nem tudta lerázni Verstappent, és már korán, a 11. körben beállt a bokszba,
hogy lecserélje az első szett lágy gumiját. A fiatal holland, illetve az éllovasokhoz egyre közeledő Räikkönen 1 körrel később követte a példáját, míg Vettel további 4 körig várt a kiállásával. Ricciardo másodszor, még mindig az élről, a 28. körben cserélt kereket, de megint a lágy Pirellikre váltott, ami garantálta, hogy harmadszor is be kell majd mennie a bokszba. A Ferrari Vettellel lemásolta az ausztrál stratégiáját, Räikkönent viszont kint hagyta a pályán, akárcsak a Red Bull Verstappent.