Felocsúdni pedig nem volt idő, hiszen az idő rövidsége miatt a hétszeres világbajnok már érkezett is egy friss lágy szetten, amelyen javított (az utolsó szektorban abszolút legjobbat ment), de 226 ezreddel ez a köre is elmaradt Verstappen idejétől.
És a harmadik végül még jobban, akkor ugyanis már mindenki a pályán volt, Hamilton pedig forgalomban találta magát a kivezető körén, ami miatt elkezdett előzgetni, így nem tudta rendesen felkészíteni a gumikat és esélye sem volt javítani. Ezt végül Verstappen sem tette meg, de nem is volt rá szüksége, simán megszerezte a pole pozíciót, miközben Bottas leszorította Hamiltont a második helyről és 2 tizedes hátrányban bejött Verstappen mögé.
Az első hármas után Norrisé lett a negyedik hely, míg Pérez csak az ötödik időt autózta. Utána Gasly, Leclerc, Cunoda, Alonso és Stroll következett, az Alpha Tauri japán pilótájának 8. helye ugyanakkor még nem biztos, az első Q3-as körök során ugyanis feltartotta Bottast a négyes kanyarban, amit később fognak vizsgálni a felügyelők.
Nem szabad tovább elfelejteni, hogy Bottas büntetést kapott pénteki bokszutcai megforgásáért, így ő az ötödik helyre csúszik vissza, míg Hamilton, Norris és Pérez előrelépnek egyet.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!