Vége tehát a barcelonai tesztelés utolsó délelőttjének, amelyet a C5-ös gumit elsőként megkapó George Russell zárt az élen a teszt eddigi leggyorsabb körével. Mögötte Max Verstappen és Sebastian Vettel végzett, a német pilóta szintén C5-ös, a holland C3-as abroncsok futotta a legjobbját.
Az elmúlt négy óra ugyanakkor az öt piros zászlós megszakításról marad emlékezetes.
Fernando Alonso kezdte a sort, akinek 12 kör után kigyulladt az autója, az Alpine pedig később bejelentette, hogy ma már nem is tudja megjavítani, így számukra végte ért a teszt.
Ezután jött Gasly, aki kissé összetörte az Alpha Taurit, majd Csou, aki miatt kétszer is lendült a piros, egyszer kicsúszás, egysze műszaki probléma miatt. Végül Vettel zárta a sort, az Aston Martin szintén lángra kapott.
A délelőtt egyik legnagyobb figyelmet kiváltó csapata a Haas volt, amely ismét szenvedett (olajszivárgás miatt Mazepin csak 9 kört ment), de nem emiatt, hanem az orosz színek és a főszponzor Uralkali logóinak eltüntetése miatt került a középpontba. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az orosz pilóta sorsa.
Az utolsó tesztnap délelőttjének végeredménye
1. Russell (Mercedes) 1:19.233, C5, 66 kör
2. Verstappen (Red Bull) 1:19.756, C3, 59 kör
3. Vettel (Aston Martin) 1:19.824, C4, 48 kör
4. Leclerc (Ferrari) 1:19.831, C3, 44 kör
5. Latifi (Williams) 1:20.699, C4, 5 kör
6. Norris (McLaren) 1:20.827, C3, 52 kör
7. Alonso (Alpine) 1:21.242, C3, 12 kör
8. Zhou (Alfa Romeo) 1:21.939, C3, 41 kör
9. Gasly (AlphaTauri) 1:22.469, C2, 40 kör
10. Albon (Williams) 1:22.652, C2, 21 kör
11. Mazepin (Haas) 1:26.229, C3, 9 kör