- Miért akartad, hogy az első filmed trash-mese legyen, és hogyan "rendeltél" hozzá forgatókönyvet?
- A forgatókönyvírókkal közösen találtuk ki, hogy milyen filmet készítsünk, hiszen mindketten (Huszár Péter és Trunkó Bence) osztálytársaim voltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem producer szakán. A műfaj tehát közös elhatározás alapján született: olyan filmet akartunk, ami vad, szokatlan, vannak benne robbanások, hajaz egy amerikai akciófilmre, és mindaz benne van, amit mindig is hiányoltunk a magyar filmekből. A könyvet pedig úgy hoztuk össze, hogy ők írták, én pedig mint rendező belekotyogtam. Ha egy poént túl erőltetettnek tartottam, akkor átírattam vagy kihúztam. Azt a cselekményszálat például, hogy a külföldről érkezett profi itthon mindenbe belebukik, én erősítettem fel, mert nekem nagyon tetszett. A könyvnek végül 14 változata készült el, tehát folyamatosan csiszoltunk rajta.
- Hogyan választottad ki a stáb többi tagját? Ha ugyanis valaki figyeli a magyar filmesek alkotótársait, akkor sem találkozhatott azok nevével, akiket te felkértél.
- Valóban nem a referencia döntött. Majdnem mindenkivel végeztünk egy meghallgatást, aminek folyamán beszélgettünk a filmről, és amellett döntöttem, aki legjobban ráérzett a szándékaimra. Volt olyan látványtervező, aki ebből egy hagyományos kalandfilmet szeretett volna csinálni, de az nem működött volna. Vagy például egy dolog a stylist gondolkodásmódjával kapcsolatban: Balogh Tibi figurája azért is működik, mert nem bőrdzsekiben és vastag aranylánccal jelenik meg (ahogy a legtöbben elképzelik a magyar piti bűnözőt), hanem széldzsekiben és cicanadrágban. Parádi Gabi ezt megértette, ezért ő kapta meg a jelmeztervező munkát.
- Úgy tűnik, elég nyíltan vállalod, hogy több mai rendező munkáiból merítettél ötleteket.
- Nem titok, hogy koppintottam a nagymesterektől: Tarantinótól, Guy Richie-től. A csizmás séta-jelenet például egy Kill Bill-koppintás, amikor pedig Mucsi Zoltán megérkezik Ferihegyen és lassítva látjuk, amint lobog a kabátja a szélben, és sétál a kamera felé, azt meg Ál/Arc-ból vettem John Woo-tól. Ettől volt élvezetes forgatni, mert azt mondtuk: "Figyelj, emlékszel arra a jelenetre? Csináljuk meg úgy, mint...!" Ettől volt jó buli.
- Minden munkatársaddal megnézetted ezeket a jeleneteket, hogy felkészüljenek belőle?
- Nem kellett, mert minden filmnek vannak olyan jelenetei, amik megmaradnak. Igazából attól lesz jó és emlékezetes egy film, hogy van benne legalább egy olyan jelenet, amelyikről mindenki beszél.
- Az ARGO-ból szerinted mire emlékeznek majd?
- Én azt hiszem, inkább mondatok maradnak majd meg belőle. Tegnap a stábbuli végén már hallottam egy-egy jó poént visszaidézni. A jelenetek közül esetleg a hajózási bolt kirablása, a gyorséttermi jelenet, illetve talán a személyes kedvencem, az áramütés az alagútban lesz emlékezetes.
- Az ARGO után tehát maradsz a filmkészítésnél? Mostantól csak a filmes karrieredre koncentrálsz?
- Azt szeretném, igen. És az összes műfajt ki szeretném próbálni. A következő filmem egész biztosan nem egy ARGO-szerű munka lesz, mert nem akarom, hogy rögtön beskatulyázzanak. Soha nem leszek olyan rendező, aki egy műfajban jó, és soha nem csinál semmi mást. Lehet, hogy ez azzal jár, hogy nem lesz egyéni "kézjegyem", vagy azt mondják majd: "Ez nem tudja, hogy mit akar", de leszarom. Engem épp az érdekel, hogy egy trash-mese után hogyan oldok meg egy melankolikus, véres romantikus filmet, ami a következő tervem. Utána lehet, hogy egy horrorba kezdek bele, aztán meg egy szerelmes vígjátékba. Amikor mindezeken túl vagyok, talán megint visszatérek a trash műfajhoz.
- Akkor tehát eldöntötted, hogy mostantól nem a közélet fenegyereke leszel, hanem filmrendező?
- Tegnap a következő párbeszéd zajlott le: egy újságíró úgy kezdte velem a beszélgetést, hogy "rendező úrnak" titulált, én meg azt mondtam, hogy "Végre! Végre nem vagyok már fenegyerek!". Majd egy illuminált állapotban lévő haverom hozzáfűzte: "Hülye vagy? Ezzel a filmmel te a filmesek fenegyereke lettél!"
Gyárfás Dóra