Hajdu Szabolcs: Kizárom a divat-faktort

Hajdu Szabolcsot a Filmművészeti Egyetemen a híres Simó-osztály legtehetségesebb tagjának tartották. A diplomáig azonban nem jutott el, mert néhány elmaradt angolvizsga után kirúgták az intézményből. A saját útját járta mindig, nem érdekelte, milyen divatirányzatoknak hódol a világ körülötte. A Tamara című új filmjével egy időben megszületett első gyermeke, és közben harmadik filmjének forgatásába is bele kell kezdenie.

- Hogy tudod magad függetleníteni mindattól, amiben élsz és dolgozol? A filmkészítés ugyanis pont úgy működik, ahogy Te nem akarod.

- Én redukálni szeretek mindent, nem pedig túlspilázni. A fejlődést nem abban látom, hogy nagyobb autóm vagy nagyobb házam lesz, hanem hogy veszek Erdélyben egy házat, ahol nem használok villanyáramot, csak mondjuk napenergiát. Most is igénytelenül élek, de még mindig használok autót, amit hamarosan szeretnék eldobni. Nincs sok ruhám, és nem kívánom a drága kajákat. Megpróbálok minél kevesebből élni. Így érzem jól magam.

- Akkor valójában te vagy Szabó Domokos a Tamará-ban?

- Szabó Doma az Szabó Doma, a filmben pedig ő Játékos Demeter. De tény, hogy ami őt beindítja, az belőlem fakad. Sok dologban hasonlóképpen gondolkozunk, és egy kiváló médium arra, hogy a gondolataimat megvalósítsa. De ez nem azt jelenti, hogy engem utánoz, mert amikor eljátssza a szerepet, akkor már saját maga. Ha megnézed őt a korai főiskolás filmjeimben, például a Necropolis-ban, és összehasonlítod a Tamará-val, láthatod, hogy két különböző emberről van szó. Pont akkora a különbség, amekkora aközött van, hogy hogyan gondolkoztam akkor és most. Közöttünk valamiféle szinkronitás van.

- De hogy lehet az, hogy te valakivel 5 éve folyamatosan hasonló ütemben és irányban változol?

- Úgy, hogy nem találkozunk sokat. Mindketten éljük az életünket, ezáltal nincs lehetőségünk arra, hogy végérvényesen összevesszünk. A jól működő társulatoknak ugyanis mindig az a vége, hogy a túl sok együttlét során a tagok megutálják egymást. 6-8 év után a legjobb színházi társulatoknál is bekövetkezik a krach, ami után az emberek többé szóba sem akarnak állni egymással. Én ezért is tartottam magam távol a színházi társulatoktól: mert bennem sokkal hamarabb megszületetett a feszültség. A filmjeimet ugyan általában ugyanazokkal forgatom, de velük csak ritkán találkozom. Egy 30 napig tartó forgatás épp addig tart, amíg még pont nem veszünk össze. Viszont annyira már ismerjük egymást, hogy tudjunk együtt dolgozni, meg tudjuk osztani egymással az élményeinket, és ezeket a filmben hasznossá is tudjuk tenni. Szabó Doma, Orsolya vagy Illés rengeteg saját élményt tett hozzá a filmjeimhez.

Nyitrai Illés és Török-Illyés Orsolya lábai a Tamará-ban

- Miért van, hogy a többi magyar rendező csak Orsolyát fedezte fel a filmjeidből, és Illéssel vagy Domával nem lehet találkozni mások munkáiban?

- Őket is hívják, csak nem vállalják el azokat a feladatokat. Domának nagyon sok főszerepet ajánlották már, de mindet visszautasította, mert úgy érezte, hogy nem éri meg neki. Ha a forgatókönyvhöz nincs köze, ha úgy érzi, a rendezővel nem tud dolgozni, akkor nemet mond, a pénz sem számít. Ő ilyen ember. Hívták reklámokba, még egérpad-arcnak is, mert felfedezték, hogy nagyon jó feje van, de ő csak azzal dolgozik, akivel otthonosan érzi magát. Orsi sem vállal el mindent, ő is nagyon finnyás. Nem vagyunk mi ilyen eszement, megszállott filmesek, színészek. Nem mindenáron csináljuk. Akkor csináljuk, ha úgy látjuk, hogy nincs vele megalkuvás. Akkor persze nehéz, amikor felmerül, hogy miből éljünk, ilyenkor valamit mégis engedni kell. Nekem is vannak dolgaim, amiket nyilvánvalóan pénz miatt vállaltam, de reklámot, klipet nem forgatok megélhetésből. Klipet azért nem, mert itthon nincs rá pénz, csak nagy ritkán lehet celluloidra forgatni. Különben meg nincs is olyan magyar zenekar, amelynek szívesen készítenék klipet, a külföldi zenekarok meg nem ismernek engem. A reklám meg ugyebár semmilyen szinten nem fér össze az én személyemmel.

- Akkor végül is miből élsz?

- Redukálom az igényeimet. Nem kell ám elhinni, hogy erre vagy arra szükséged van, amit rád tukmálnak. Rájöttem, hogy alapvetően mennyi mindenre nincs szükségem, amit mások evidenciának tekintenek az életükben. Dehogy kell, sőt idegesít, ha van! Hiába lakom messze Pesttől, el fogom dobni az autómat. Ránk tukmálták a telefont, nagyon praktikus, de kész őrület, hogy egy találkozó előtt már ötször egyeztetünk. Ha nem lennénk hozzászokva, sokkal több információt tárolnánk az agyunkban. A gyerekkel kapcsolatban is egy hosszú listát kitesz, amit a magazinok javasolnak, hogy beszerezzünk. Milliókat lehetne rákölteni, de valójában nincs rájuk szükség. Nem kellenek. És még rengeteg hasonló felesleg van az életünkben.