Che Guevara beszél!

Gael García Bernal volt az idei cannes-i filmfesztivál kedvence. Almodóvar (Rossz nevelés) és Walter Salles filmjének (Che Guevara: A motoros naplója) is ő volt a fő vonzereje. Az új latino sztár, akit Antonio Banderas utódjának kiáltottak ki. Az újságírónők csüngtek a szavain, a lányok körülrajongták, a srácok irigyelték, a kritikusok dicsérték. Almodóvar rajongói pedig elolvadtak a gyönyörtől, amikor az ifjú csillag a filmvásznon orálisan kényeztetett, majd meglovagolt egy péniszt.

- A film díszvetítésén a Fesztiválpalotában könnyes lett a szemed...

- Sírtam! Óriási este volt! Úgy érzem, mintha ez a film bevezető lenne egy nagyobb dologhoz, ami csak most következik. A történet nyilvánvalóan véget ért, de az érzések tovább élnek a közönségben. Azt hiszem ösztönös dolog ez: jön egy film, megbizserget valamit az emberekben. Ez olyan kohézió, összetartás, amit nehéz elmagyarázni. A film a latin-amerikai emberek tiszteletére készült. Jó dolog felismerni, hogy összetartozunk. Hogy az ember otthona nagyobb, mint gondolta. Mexikó hagyományosan egyfajta kikötő volt a menekültek számára. Én is argentinok, chileiek, peruiak, spanyolok között nőttem fel. Természetesnek tűnik, hogy szóba állunk egymással. Felismerjük, hogy elsősorban emberek vagyunk, és csak másodsorban állampolgárok, akiknek különböző útleveleket adnak a markukba. Biztos vagyok benne, hogy izraeli és palesztin gyerekekkel is történik hasonló: rájönnek, hogy mindannyian ugyanolyanok. Felismerjük, hogy azt, hogy a határ itt és itt van, és innentől ez itt Mexikó, nem mi, hanem a gyarmatosítók szabták meg, akik nemcsak egy adminisztratív intézményrendszert állítottak fel, de gyakran viselkedési normákat is előírtak az őslakosok számára. A filmjeimmel ezt a közösségérzést szeretném elősegíteni. Éledőben van a tisztelet az őslakosok iránt, talán egyfajta hamis, álszent respektusról van szó. Ma már legalább nem hívják őket rabszolgáknak. De még sok mindennek meg kell változnia.

- Che Guevara termékké vált. Találkozhatunk az arcképével pólókon, öngyújtókon, meg miegymáson. Ez segít abban, hogy tovább éljen az üzenete?

- A szabadság szimbólumaként használják az alakját, de ezzel el is koptatják. Olyan ikonná válik, amit minden ügyre rá lehet erőltetni. Látjuk az arcát focimeccseken, pakisztáni tüntetésen, londoni május elsejei felvonuláson. Egyesek úgy viselik ezeket a pólókat, hogy tisztában vannak a jelentésével. Ha Britney Spears veszi fel, lehet, hogy neki fogalma sincs róla, mit jelent.

- Che vajon mit szólna a kultuszához?

- Megkérdeztük erről Albertót. (A Cannes-ba ellátogató 81 éves Alberto Granado volt az, aki a fiatal Guevarával megtette a hosszú utat, amit a film ábrázol - a szerk.). Albertót egyébként a legmodernebb emberek egyikének tartom. Azt felelte: "Che nem bánná. Főleg akkor nem, ha a képét viselő póló alatt egy szép leányzó található."

- A filmben eljátszod, hogyan éled fel a szegények iránti szolidaritás és az elnyomás, diszkrimináció elleni düh ebben a fiatalemberben. Könnyen tudtál azonosulni a Che-ben éledező forradalmárral?

- Azért mentem iskolába, hogy megtanuljak írni-olvasni, és megtaníthassam az ábécét másoknak. Nyaranta ellátogattam törzsekhez a Sierra magaslatain, és tanítottam az embereket. Sokat utaztam a barátaimmal is. Aztán egyszer felkerekedtem, és elmentem egy évre Kubába. Nem azért, hogy ott tanuljak. Csak tekeregni egyet. Meg akartam tapasztalni, milyen érzés kimozdulni a világba. Teljesen egyedül. 16 évesen. Abszolút felszabadító élmény volt. Akkor új időszámítás kezdődött az életemben. Az ilyen kalandok mindig fontos pontok az ember életében: van az "előtte", meg van az "utána".

- Végül miért mentél haza?

- Mert meguntam, hogy nincs egy fityingem sem, és bárokban kell dolgoznom, hogy pénzt keressek. Eldöntöttem, hogy otthon beiratkozom egy színészkurzusra. Elmentem a Színművészetire, felvettek, jól éreztem magam a színpadon. Szerencsém volt.

- Nem kacsingatsz Amerika felé?

- Éppannyira érdekel Hollywood, mint bármely más iparág. Ha olyan filmeket ajánlanak fel, amik nem igazán érdekelnek, nem fogom elvállalni őket. De minden álmom, hogy egy nap Martin Scorsesevel dolgozhassak. Egyszer találkoztunk, de ez persze nem jelent semmit. Nem hiszem, hogy ezzel a két külföldön forgatott filmmel fordulóponthoz ért volna a pályám. Felelősségemnek érzem, hogy olyan filmekben dolgozzak, amik sokat jelentenek a számomra. Amikben az én személyes világlátásom is képviselve van. A motoros naplójá-ban ezt az jelentette, hogy a film az igazságtalanság ellen szól. Az egyetlen kötelességem, hogy ne feledkezzek meg Latin-Amerikáról, különösen ma, amikor a világ a nagyvállalatok nyomására abba az irányba tart, hogy egyre egyformábbá és homogénebbé válik. És ebből a világból kifelejtik az őslakosokat. Mexikó az otthonom. Az identitásunk és a kultúránk megőrzése mindennapos harc. Vannak mexikói filmterveim, de nem akarom elkiabálni őket. Egyszer ugyanis nyilatkoztam, hogy játszani fogok egy filmben, de végül nem én kaptam meg a szerepet. A seb azóta sem gyógyult be. Tudod mi akartam lenni kissrácként? Kalóz vagy vámpír. Ezeket szívesen eljátszanám. Vagy egy vámpír-kalózt!

Kriston László
filmhu