Indul a Filmszemle

Vágólapra másolva!
Február 1-től 8-ig rendezik meg a 36. Magyar Filmszemlét. A magyar film ünnepének tartott egyhetes, több helyszínen zajló rendezvényén a megszokott programokhoz idén számos filmes újdonság, induló Jancsó-portál, kisfilm-adatbázis, plakátverseny is társul. 21 játékfilm, köztük az Argo, a Nyócker! és az Állítsátok meg Terézanyut! küzd meg a Filmszemle nagydíjáért.
Vágólapra másolva!

A temetetlen halott
Rendező: Mészáros Márta
Szereplők: Jan Nowicki, Moór Marianna, Jan Frycz, Cserhalmi György, Horváth Lili, Ady Hajdu, Kulka János, Mácsai Pál, Matej Landl, Csuja Imre, Csankó Zoltán, Nagy Ervin, Kováts Adél, Petra Lángova, Csányi Sándor, Vanda Turekova, Őze Áron, Czinkóczi Zsuzsa, Tordai Teri, Andorai Péter, Benedek Gyula


A Kossuth-díjas Mészáros Márta Nagy Imre életútját vitte filmvászonra. A forradalom jelképévé vált politikus életében sokak szerint valami titok lappang, ami kommunista meggyőződése és moszkvai múltja ellenére halálig hűségessé tette Nagyot '56 eszméihez. A temetetlen halott sajátos keveréke a játékfilmnek és a dokumentumműfajnak. Nagy Imre hiteles szövegei, önéletrajza, elemzései, felszólalásai, cikkei, levelei, a bíróság előtt tett felszólalása, korabeli filmek, híradóanyagok és fotók váltjá egymást a neves magyar, lengyel és szlovák színészek játékával. A temetetlen halott dramaturgja Jancsó Miklós volt.

* * *

A fény ösvényei
Rendező: Mispál Attila
Szereplők: Cseh Annamária, Cserhalmi György, Kovács Lajos, Soós Attila, Czukor Balázs, Szilágyi Enikő, Törőcsik Mari


A film azt a kérdést járja körül, hogy mi történik, ha az ember elveszíti azt, ami a legfontosabb volt számára. Ez a közös a két főszereplő, a sikeres modell és az ötvösmester sorsában. A lány balesetet szenved, összeég az arca és a teste. Az ötvös a film elején komoly megrendelést kap, de fokozatosan romló szeme miatt nem tudja befejezni a feladatot. A modell a szépségét, az ötvös a látását veszíti fel. Hosszú időbe telik, mire sikerül megbékélniük a történtekkel, a pokoljárás végén a szálak összefutnak, és a két ember találkozik.

* * *

Rap, Revü, Rómeó
Rendező: Oláh J. Gábor
Szereplők: Gálvölgyi János, Csányi Dávid, Stohl András, Nguyen Ha Phuong, Monori Lili, Tóth Zoltán, Dobos Judit, Ónodi Eszter


A zenés történet a nyolcadik kerületben játszódik, és magába sűríti a hírhedt környék összes jellegzetességét, a drogbizniszt, a maffiacsatákat, a roma rappereket, a kínai boltosokat és magyar körömpörköltet. A cím itt is több szálon futó cselekményre utal, a szabolcsi zenekar viszi a rap-vonalat, Rómeó neve fémjelezi az ázsiai lánnyal szövődő szerelmi szálat, a Revü pedig egy alvilági bár neve. Oláh J. Gábor szerint a film műfaja meghatározhatatlan, akciójelenetek keverednek érzelmes és humoros részekkel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!