Cannes: Tarr elátkozott partja

Sötét, feketén ringó víz, rajta egy hajó. A kamera csendes kúszással tapogatja le a képet, hosszú percek telnek el, míg Tarr odaadja a látványt: a hajóból kofferes utasok sorjáznak a partra, üvegkalickájából barázdált arcú váltóőr figyeli őket. A lassú, fekete-fehérben úszó világban meglepetés a dráma: Maloin, az őr gyilkosság szemtanúja lesz, a maga komor, szűkszavú módján megragadja a pillanatot és ő lesz a mozdulatlan arccal nevető harmadik - bankókkal teli táskával mászik vissza az őrhelyére. Megkezdődik az óvatos őrlődés a pénz körül. Nem sok történik ebben a filmben, nem sok történik a tengerparti városkában. Az éjszakát harmattól szürke reggel váltja, mindent beborít a fekete-fehér homály. Mintha ragacsos, mély átok ülne a kikötőn, az ivón, a keskeny utcákon: szinte elviselhetetlenül lassan mozdulnak, beszélnek Tarr filmjében az emberek. Nyomasztó, lassú álom A londoni férfi, csodálatosan bevilágított, izgalmasan fényképezett, ötpercesre nyújtott, hipnotikus snittekkel.Lénárt Istán és Miroslav Krobot A londoni férfi című filmbenTarr és a váltóőr komótos lépteit nehéz követni: a rendező olyan erős belassulást parancsol a nézőre, hogy az aztán ezt joggal veszi rossz néven. Tarr egy távoli bolygó ütemére csinált filmet, a történetben, a karakterek egymásra villanásaiban viszont nincs annyi, hogy érdemes lenne ehhez a nehezen emészthető tempóhoz simulnunk. Tilda Swinton drámai kifakadása csak tompa, zavaros visszhang; nem értem, miért a zord váltóőr felesége, nem értem, mi húzódik férje némasága mögött, hol az ember Maloin rezzenéstelen egyhangúsága alatt. Fred Kelemen gyönyörű képeit vidáman fütyörészve megvenném, ha képeslapra nyomnák őket, egytől-egyig. Ezt adja A londoni férfi: hangulatot, egy lassan múló, mozdulatlan világot történetek, érzelmek, emberek nélkül.