A velencei és a torontói filmfesztivál árnyékában egyre nagyobb befolyásra tesz szert egy coloradói kisváros, Telluride filmszemléje. Egy rakás fontos amerikai film már Toronto előtt egy héttel itt debütál, és minden évben sikerül egy-egy rendező-ikont elcsábítani Telluride-ba, hogy ha mást nem, legalább egy ízelítőt mutasson be készülő - és várva-várt - filmjéből. Tavaly Paul Thomas Anderson munkásságát méltatták és cserébe kaptak egy ütős fél órát a Vérző olaj-ból, idén pedig David Fincher a kvázi-életműdíjas, aki Brad Pitt-tel készített harmadik együttműködését, a The Curious Case of Benjamin Button-t tartogatja a karácsonyi szezonra. Erről a filmről már rengeteget írtunk és a szereposztás, az alapötlet és a nemrég debütált előzetes is arra enged következtetni, hogy az év egyik legnagyobb dobására számíthatunk.Brad Pitt a The Curious Case of Benjamin Button című filmbenA Telluride-ban összesereglett mozifanatikusok 20 percet láthattak a rendhagyó drámából, ráadásul nem is összefüggő jeleneteket, mégis, a producerek kezdhetnek aggódni, mert a reakciók enyhén szólva vegyesek. A Slashfilm bloggerei már az előzetes láttán mesterművet kiáltottak, most viszont csalódottan távoztak a vetítésről és nem feltétlenül akkor nevettek, amikor kellett volna. A FirstShowingnál abban bíznak, hogy csak az ízelítő volt rosszul összevágva és a problémák eltörpülnek majd az egész filmet látva. Anne Thompson, a Variety bloggere viszont egy rossz szót sem szólt a filmrészletekről, hanem inkább a káprázatos látványt emelte ki. A vizuális élményt egyébként senki sem kifogásolta, bár ez nem is meglepő a Harcosok klubja és a Zodiákus rendezőjétől. Nyílt titok egyébként, hogy Fincherre óriási nyomást gyakorol a stúdió, hogy vágja nézhető hosszúságúra Benjamin Button visszafelé fejlődő élettörténetét és az eredeti három órás változat már 2 óra 40 percre apadt. Tény, hogy a Zodiákus-nak jót tett volna még egy kis vágóolló, de szomorú lenne, ha David Fincher ambíciózus víziója végül produceri nyomásra szenvedne csorbát.
Vágólapra másolva!
Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Feliratkozom