Említettük már az Eva Green főszereplésével készülő Cracks című filmet, ami már csak azért is felkeltette az érdeklődésünket, mert Jordan Scottnak, Ridley Scott lányának a rendezői bemutatkozása (pár rövidfilm és sok reklám után). A Cracks-t a szeptember 10-én kezdődő torontói filmfesztiválon mutatják be, így hát a fesztivál honlapján már megtekinthető belőle pár kép. Az 1934-ben, egy bentlakásos lányiskolában játszódó film főhősét, Miss G-t Eva Green formálja meg. Miss G a kor szellemiségéhez képest veszélyesen szabados nézeteket valló tanárnő az iskolában, aki úgy véli, hogy a legfontosabb dolog az életben a vágy.Eva Green a Cracks című filmbenA rebellis tanárnő nadrágban jár, cigarettázik és a lányokat önálló gondolkodásra, éjszakai bulizásra és már-már erotikus kalandokra csábítja. A történet első hallásra a 2005-ös zseniális Innocence-ra emlékeztet, és a szinopszis írói nem hagynak kétséget afelől, hogy a végén Miss G szabad szelleme valamiféle tragédiához vagy más döbbenetes eseményhez vezet. Juno Temple (aki a Vágy és vezeklés-ben a megerőszakolt lány volt) alakítja a suli legnépszerűbb csaját, akinek hatalmi köreit megzavarja Miss G ténykedése, María Valverde (Melissa P., A hegyek királya) pedig egy új spanyol lányt játszik, akinek mindenki a kedvében akar járni.Néznivaló: Jordan Scott reklámfilmjei, melyeket Ridley Scott cégének csinált