Angelina Jolie és Brad Pitt újra egy filmben

Angelina Jolie, Brad Pitt
Vágólapra másolva!
Angelina Jolie és Brad Pitt először és utoljára a 2005-ös Mr. és Mrs. Smith-ben játszottak együtt, amelynek a forgatásán összejöttek. A Hollywood Reporter híre szerint viszont hamarosan újra együtt állnak kamera elé: egy olyan filmben játsszák a két főszerepet, amelyet Jolie írt. A sztorit még nem hozták nyilvánosságra, de feltételezések szerint Jolie egyik, évekkel ezelőtt készült könyvéről lehet szó, amely egy sok problémával küzdő házaspárról szól, akik egy közös nyaralás segítségével próbálják megmenteni a kapcsolatukat.Brad Pitt és Angelina Jolie az idei Oscar-díjkiosztónForrás: AFPmiddleEgyelőre nem tudni azt sem, hogy a filmet ki rendezi, de könnyen elképzelhető, hogy maga Jolie, aki már két nagyjátékfilmet csinált: a balkáni háborúban játszódó, A vér és méz földje című szerelmesfilmet, illetve az év végén mozikba kerülő Unbroken-t, amely a második világháborúban japán hadifogságba kerülő Louis Zamperiniről szól.
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!