Vágólapra másolva!
Novemberben azok is megismerhetik Az éhezők viadala-sorozat lezárását, akik nem olvasták a könyveket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy vége szakadna a mozikban a borús jövőképekkel riogató ifjúsági sci-fik rohamának. Eltérő történetekkel dolgoznak ugyan, de sajnos mindegyiknek ugyanolyan steril a látványvilága, és mindegyikben hiába várjuk, hogy a csinos főszereplők úgy igazán bepiszkolódjanak.Shailene Woodley A Beavatott-sorozat – A hűséges című filmbenForrás: Freeman Filmmiddleoff644268Szinte egyszerre jött ki az előzetes A beavatott-sorozat harmadik részéhez (The Divergent Series: Allegiant), és egy újabb tinidisztópiához, Az ötödik hullám-hoz, és már megint ugyanaz a probléma: jellegtelen, unalmasan megvilágított képekkel dolgoznak, hogy nehogy bárkinek is megbántsák a szépérzékét.Chloe Grace Moretz Az ötödik hullám című filmbenForrás: Columbia Picturesmiddleoff720340Amúgy továbbra is nagy igény mutatkozik az ilyen típusú, egyre bonyulultabb címekkel ellátott sci-fik tömeggyártására. Nemcsak Amerikában, hanem nálunk is megvan is minden egyes sorozatnak a maga hűséges rajongótábora.  Az útvesztő: Tűzpróba csak csütörtökön debütál Magyarországon, de a hétvégén, tizennégy moziban tartott elővetítéseken máris megnézték 5 080-an.A Beavatott-sorozat – A hűséges (The Divergent Series: Allegiant) az itthon azonos címmel megjelent regényen alapul, pontosabban annak az első felén, mivel a legújabb hollywoodi mániát követve ennek a sorozatnak is két részesre nyújtják a lezárását. A készítők is tudatában vannak annak, hogy a kasztrendszert lenullázó Tris (Shailene Woodley) kalandjairól könnyű elfelejtkezni, ezért az előzetes első fele azzal megy el, hogy az eddigi történéseket veszik végig.Újdonságként beleshetünk a várost övező falak mögé, találkozhatunk Jeff Daniels-szel, aki az eddigi ifjúsági sci-fikből kiindulva sanszos, hogy önző célokra akarja majd felhasználni Trist, akin most már nem csak egy város, hanem az egész világ sorsa múlik.Nem fogok meglepetést okozni, ha elárulom, Az ötödik hullám-ban is az egész világ kerül veszélybe. Chloe Grace Moretz (Ha/Ver, Carrie) játssza a főszereplő tinit, aki reggel még az iskolába indul el, de délután már egy földönkívüli invázióval kell megbirkóznia.Az idegenek öt hullámban pusztítják el a Földet, és a testrablós horrorokból már ismert módon az emberek közé is beépülnek. Moretz első körben az öccsét akarja megmenteni, de mivel trilógiáról van szó, a későbbi részekben biztosan nőni fog a tét.A Beavatott-sorozat – A hűséges-t 2016. március 18-án, Az ötödik hullám-ot pedig 2016 januárjában mutatják be az amerikai mozik, Magyarországra is biztosan el fognak jutni.Jennifer Lawrence vérfagyasztóan elszánthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150724-jennifer-lawrence-verfagyasztoan-elszant-az-ehezok-viadala-a-kivalasztott-2-resz.htmlÍgy kell profi forradalmat csinálnihttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20141120-igy-kell-profi-forradalmat-csinalni-az-ehezok-viadala-a-kivalasztott-1-resz-kritika-jennifer.htmlEz a hippicsaj most a legnagyobb sztárhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/portre/20140325-portre-shailene-woodley-szinesznorol-utodok-a-beavatott-csillagainkban-a-hiba-az-amerikai-tini.html
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!